A Ferrari az idei utolsó fejlesztéseit veti be Amerikában

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.09.30. 14:24
Meghatározó lehet az Amerikai Nagydíj a Ferrari szempontjából (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Ferrari az őszi szünetet követő Amerikai Nagydíjon veti be az idei utolsó fejlesztési csomagját.


Noha a figyelem középpontjában a McLaren és a Red Bull párharca áll, a Ferrari is lőtávolon belül van még. A Scuderia lemaradása 34 pont a második pozícióba visszacsúszó címvédő mögött, míg az Olaszországban élre álló wokingi istálló további 41 ponttal előzi meg őket, amikor hat verseny és három sprintfutam van hátra az idényből, vagyis egy adott csapat összesen 309 pontot szerezhet még.

A maranellói alakulat több szempontból is nagy várakozásokkal készül a soron következő Amerikai Nagydíjra, hiszen az austini versenypálya fogja megmutatni, mennyire vált be a hazai közönség előtt bevetett fejlesztési csomagja, ráadásul további kisebb újításokkal is készül, amit követően már teljes mértékben a következő évi versenygépre fog összpontosítani.

„Köztudott, hogy már elkezdtük a jövő évi autó fejlesztését, és próbáljuk megtenni a tőlünk telhető legjobbat, hogy kisebb frissítéseket vigyünk a soron következő futamra. Úgy gondolom, mindenki számára ez lesz utolsó fejlesztési csomag, ránk legalábbis biztosan igaz, és másokra is az lehet” – jelentette ki a csapatfőnök, Frédéric Vasseur az Autosportnak adott nyilatkozatában, majd hozzátette, szerinte még nagyobb versengés várható az idény hajrájában. 

„Ha megnézzük a mezőnyt, az elmúlt négy-öt-hat versenyen nagyon szoros volt a küzdelem, és akár még kiélezettebbé is válhat a helyzet, minden apróság számíthat.”

Bár a Ferrari szingapúri versenyhétvégéje csalódást keltően alakult az elrontott időmérő után, az elmúlt négy nagydíjon 26 ponttal gyűjtött többet a Red Bullnál, így a legutóbbi forma alapján a második hely mindenképpen megcélozható a számára, és adott esetben akár még a konstruktőri cím is elérhető lehet, igaz, ahhoz szükség lenne arra is, hogy a szárnyaló wokingiak lendülete megtörjön.

A McLaren már késleltetett fejlesztéseket óvatosságból, hiszen egyes riválisai már csúsztak félre a nem megfelelően működő frissítések nyomán, de a hírek szerint jelentősebb csomagot visz Austinba, mint ahogyan a Red Bull, valamint az elmúlt nagydíjhétvégéken visszaeső Mercedes is, így érdekes lesz látni, miként változik az erősorrend az őszi szünet után. 

  1.McLaren-Mercedes516
  2.Red Bull-Honda RBPT475
  3.Ferrari441
  4.Mercedes329
  5.Aston Martin-Mercedes  86
  6.RB-Honda RBPT  34
  7.Haas-Ferrari  31
  8.Williams-Mercedes  16
  9.Alpine-Renault  13
10.Sauber-Ferrari    0  
konstruktőrök

 

45. AMERIKAI NAGYDÍJ
OKTÓBER  18., PÉNTEK
Szabadedzés19.30–20.30
Sprintidőmérő23.30–00.14
OKTÓBER 19., SZOMBAT
Sprint20.00–21.00
Időmérő00.00–01.00
OKTÓBER 22., VASÁRNAP
A verseny (56 kör, 308.405 km) rajtja:21.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Mexikóvárosi Nagydíj, MexikóvárosOktóber 27., 21.00
Sao Pauló-i Nagydíj, InterlagosNovember 3., 18.00
Las Vegas-i Nagydíj, Las VegasNovember 23. 7.00


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik