Gaslyt megbüntették – tizenkilencen állnak fel a Hungaroring rajtrácsára

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.07.21. 12:57
Gasly eredetileg a huszadik rajthelyet szerezte meg (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Alpine pilótája, Pierre Gasly a bokszutcából vághat neki a Magyar Nagydíj versenyének.

Pierre Gasly a huszadik, vagyis az utolsó rajthelyet szerezte meg a változékony időjárást hozó hungaroringi időmérőn, ám a 15 órakor kezdődő versenynek nem a rajtrács végéről, hanem a bokszutcából lesz kénytelen nekivágni.

A francia autójában az Alpine előzetes engedély nélkül cserélte ki az energiatárolót, valamint a központi elektronikát, előbbiből a harmadik, utóbbiból a negyedik elemet kapta meg, ami már önmagában is hátrasorolást vont volna maga után, hiszen mindkét komponensből átlépte az egy adott évben felhasználható mennyiséget, azonban mivel az enstone-i alakulat a parc fermé-szabályokat is megsértette, Gasly csak a bokszutcából kezdheti meg a 70 körös futamot.

Ez azt jelenti, hogy húsz helyett tizenkilenc autó fog felsorakozni a mogyoródi rajtrácsra. 

1.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes
2.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes
3.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT
4.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari
5.Lewis HamiltonbritMercedes
6.Charles LeclercmonacóiFerrari
7.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes
8.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes
9.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT
10.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT
11.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari
12.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari
13.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes
14.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes
15.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari
16.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT
17.George RussellbritMercedes
18.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari
19.Esteban OconfranciaAlpine-Renault
Bokszutcából rajtol:Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault
magyar nagydíj, RAJTRÁCS


 

 

Legfrissebb hírek

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
16 órája

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
17 órája

Steiner szerint a Ferrarinál már bánják Hamilton szerződtetését

F1
2025.10.01. 11:36

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
2025.09.29. 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49
Ezek is érdekelhetik