F1: A nemzetközi vezetők elégedettek a felújításokkal – Szijjártó Péter

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2024.07.20. 19:12
Szijjártó Péter és Gyulay Zsolt a Hungaroringen (Fotó: Árvai Károly)
Két fontos találkozón is részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Hungaroringen, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnökével, Mohammed ben Szulajemmel és a Formula–1 elnök-vezérigazgatójával, Stefano Domenicalival is tárgyalt. Mindkét beszélgetésen elhangzott, hogy a sportág vezetői továbbra is elkötelezettek a mogyoródi pálya és a Magyar Nagydíj iránt.

 

Mind az FIA, mind az F1 menedzsmentje úgy számol, hogy a Hungaroring hosszú távon a sorozat állomása marad – hangsúlyozta Szijjártó Péter. – Úgy tekintenek ránk, mint egy olyan versenyhelyszínre, amely tökéletesen illeszkedik a Formula–1 örökségéhez. Nem lehet minden pálya olyan, mint az abu-dzabi, kellenek a naptárba olyan hétvégék is, amelyeken megmutatkozik, néhány évtizeddel ezelőtt honnan indult a sportág. A Hungaroring ötvözi a hagyományokat és a modernitást, ezt szolgálja az a beruházás is, amelyet azonnal elkezdünk, amint lebontják a motorhome-okat és a kamionok elhagyják Mogyoródot. Tíz és fél hónapos megfeszített munka következik, megújítjuk a főépületet, a főlelátót, a versenyirányító-központot és a paddockot, továbbá két új gyalogos alagút is létrejön. Az eddig elvégzett felújítással teljes mértékben elégedettek a nemzetközi vezetők, sikerült mindent úgy befejezni, hogy félkész épület ne látszódjon – olyan, mintha már mindennel végeztünk volna, de ez csak az első fázis volt. 2032-ig szerződésünk van az F1-gyel, és senki nem úgy számol, hogy csak addig, szerintem ez nagyon jó hír.”

Szijjártó Péter azt is elárulta, a találkozókon szóba került a szerdai „özönvíz”, a sportvezetők nem hittek a szemüknek, hogy milyen hamar úrrá lettek a szervezők a természet okozta nehézségeken. „A Brad Pitt-film helyett katasztrófafilmet lehetett volna forgatni szerdán, állt a víz a pályán, ebből viszont semmit nem érzékelni a versenyhétvégén” – mondta mosolyogva a külügyminiszter, aki megköszönte mindenkinek, aki lehetővé tette a zökkenőmentes lebonyolítást.

Szóba került a személyes kötődés is, megtudtuk, hogy Szijjártó Péter fiai a McLaren sikeréért szorítanak és Lando Norris a kedvenc pilótájuk – legalábbis jelenleg, korábban Max Verstappennek és Lewis Hamiltonnak szurkoltak.

Az elmúlt napokban azt hallgattam, hogy »Apa, jöjjünk már reggel kilencre«, úgyhogy felvetettem, ha este érkeznek és itt alszanak, nem maradnak le semmiről – tréfálkozott Szijjártó Péter, aki Lando Norris magyar mérnökével, Ladocsi Péterrel is találkozott. – Mindannyian büszkék lehetünk rá, hogy minden nehézség dacára a Hungaroring a versenynaptárban maradt. Átalakult az F1 világa, az európai dominancia helyett Amerika és a Közel-Kelet került a középpontba, a fizetőképesebb kereslethez igazodott a kínálat. Öt-hat éve új lendületet adtak a sorozatnak, amivel sikerült megszólítaniuk a fiatalokat.”

 

Legfrissebb hírek

„Tudjuk, hogy nem boldog" – Marko elismerte, hogy Verstappen nem örül a Red Bull döntésének

F1
5 órája

„Gyermekkori álmom volt, hogy a Red Bull versenyzője legyek” – Lawson reagált a leváltására

F1
20 órája

Megalázónak és pánikszerűnek minősítették a Red Bull pilótacseréjét – Verstappen kedvelte a posztot

F1
Tegnap, 16:39

Bottas a McLarennel tesztel Spanyolországban

F1
Tegnap, 15:23

Cunoda a Red Bullban; Lawson a Racing Bullsban folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 10:08

Szorítok Hamiltonnak, hogy megnyerje a bajnokságot – Vettel

F1
2025.03.26. 13:03

A Red Bull már Japán előtt megválik Lawsontól; Verstappen nem örül – sajtóhír

F1
2025.03.26. 10:14

Hivatalosan is felveszi Nigel Mansell nevét a Hungaroring 4-es kanyarja

F1
2025.03.24. 13:07
Ezek is érdekelhetik