Azonos köridő a Q3 végén – Russellé a montreali pole pozíció

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.08. 23:07
Meglepetésre George Russell szerezte meg a pole pozíciót Montrealban (Fotó: AFP)
Ezredmásodpercre azonos köridővel zárta George Russell és Max Verstappen a Formula–1-es Kanadai Nagydíj időmérőjét, ám a szabályok értelmében a Mercedes versenyzője rajtolhat az első helyről Montrealban. Harmadikként Lando Norris várhatja a piros lámpák kialvását.

A három szabadedzést három különböző versenyző zárta az élen Kanadában, ám talán csak az utolsó tréningről lehet elmondani, hogy nehezítő tényező nélkül gyakorolhattak a versenyzők. Az időmérő előtt Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, s bár a Red Bull sokáig a mezőny második felében tartózkodott, Max Verstappen végül másodikként hangolódott a montreali kvalifikációra.

Ami az időjárást illeti, a versenyhétvége szombati napjára is esőt jósoltak, s bár a második napon többször érkezett némi csapadék a pályára, végül a harmadik szabadedzéshez hasonlóan az időmérő is száraz, ám felhős körülmények között vette kezdetét.

A Q1 elején mindenki szerette volna gyorsan bebiztosítani helyét a folytatásban, ugyanis már az első körökön megjelent némi csapadék a hetes és a nyolcas kanyarban. Tíz perc elteltével Verstappen volt a leggyorsabb, majd nem sokkal később George Russell vette át a vezetést.

A beígért eső mégsem érkezett meg, így a hajrában javultak a pályaviszonyok, aminek következtében sokan javítottak egyéni legjobb idejükön. Az élen Verstappen jutott tovább, mögötte Cunoda Juki és Lewis Hamilton biztosította be részvételét a folytatásban, kiesett viszont ezúttal is Sergio Pérez, illetve Valtteri Bottas, Esteban Ocon, Nico Hülkenberg és Csou Kuan-jü.

A Q2 kezdetén ismét rákezdett kissé az eső, ám ezúttal is csak fenyegettek a felhők, mert a szakasz elején sorra jöttek a gyors körök. Néhány perc elteltével Russell volt a leggyorsabb, mögötte Piastri és Hamilton következett, vagyis a harmadik edzéshez hasonlóan ezúttal is jól ment e Mercedes.

Ez olyannyira kezdett biztossá válni, hogy Russell és Hamilton az első két helyen jutott be a Q3-ba. Mögöttük Norris végzett, meglepetésre kiesett azonban mindkét Ferrari. Leclerc-en és Sainzon kívül Logan Sargentnek, Kevin Magnussennek és Pierre Gaslynak ért véget az időmérő.

A Q3 első próbálkozásai után Verstappen vezetett, mögötte Piastri állt 0.355 másodperces hátránnyal. A harmadik Alonso volt, akinek köre közel fél másodperccel sikerült gyengébben a hollandénál. A folytatásban a Mercedes és különösen Russell köre alakult nagyon jól, utóbbi át is vette a vezetést.

Verstappennek sikerült lemásolnia a brit idejét az utolsó pillanatokban, ám mivel Russell autózta meg hamarabb az 1:12.000-ás kört, Verstappen elől és – ami még fontosabb – a pole-ból rajtolhat Montrealban. A második sorból Norris és Piastri várhatja a piros lámpák kialvását.

Folytatás vasárnap magyar idő szerint 20 órakor a versennyel!

1.George RussellbritMercedes1:12.000átlag: 218.050 km/ó
2.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:12.0000.000 mp h.
3.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:12.0210.021
4.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:12.1030.103
5.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1:12.1780.178
6.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:12.2280.228
7.Lewis HamiltonbritMercedes1:12.2800.280
8.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:12.4140.414
9.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:12.7010.701
10.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:12.7960.796
11.Charles LeclercmonacóiFerrari1:12.6910.949
12.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:12.7280.986
13.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes1:12.7360.994
14.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:12.9161.174
15.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:12.9401.198
16.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1:13.3260.966
17.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1:13.3661.006
18.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1:13.4351.075
19.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:13.9781.618
20.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1:14.2921.932
kanadai nagydíj, az időmérő végeredménye

 

1. SZAKASZ  2. SZAKASZ  
1.Verstappen1:12.3601.Russell1:11.742
2.Cunoda1:12.7482.Hamilton1:11.979
3.Hamilton1:12.8513.Norris1:12.201
4.Albon1:12.8964.Cunoda1:12.303
5.Piastrri1:12.9075.Piastri1:12.462
6.Norris1:12.9596.Albon1:12.485
7.Russell1:13.0137.Verstappen1:12.549
8.Sainz1:13.0388.Ricciardo1:12.572
9.Sargeant1:13.0639.Alonso1:12.635
10.Stroll1:13.08810.Stroll1:12.659
11.Leclerc1:13.10711.Leclerc1:12.691
12.Alonso1:13.11712.Sainz1:12.728
13.Magnussen1:13.21713.Sargeant1:12.736
14.Ricciardo1:13.24014.Magnussen1:12.916
15.Gasly1:13.28915.Gasly1:12.940
16.Pérez1:13.326   
17.Bottas1:13.366   
18.Ocon1:13.435   
19.Hülkenberg1:13.978   
20.Csou1:14.292   
az első két szakasz végeredménye

 

53. KANADAI NAGYDÍJ
Júnis 7., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:24.435
2. szabadedzés1. Alonso 1:15.810
Júnis 8., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Hamilton 1:12.549
Időmérő1. Russell 1:12.000
Júniua 9., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 305.27 km) rajtja:20.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Spanyol Nagydíj, BarcelonaJúnius 23., 15.00
Osztrák Nagydíj, SpielbergJúnius 30., 15.00
Brit Nagydíj, SilverstoneJúlius 7., 16.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik