A Kanadában nullázó Ferrari bízik benne, hogy minden nehézséget letudott az idei évre

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.06.11. 12:48
A Ferrari pont nélkül maradt Montrealban (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Ferrari számára rémálomszerűen alakult a múlt hétvégi Kanadai Nagydíj: a csapatfőnök, Frédéric Vasseur abban bízik, hogy letudták az összes idei balszerencséjüket egy versenyhétvége alatt.

A Ferrari a Monacói Nagydíjon aratott győzelmét követően jelentős mértékben közeledett a Red Bullhoz a bajnokságban, és magabiztosan érkezhetett meg Montrealba, ám a kanadai hétvége rémálomszerűen alakult a számára, és jelenleg inkább arra kell figyelnie, hogy az őt megközelítő McLarent maga mögött tartsa. A Scuderia két versenyzője, Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr. már a szombati időmérő második szakaszában búcsúzni kényszerült, a monacói a 11., míg a spanyol a 12. rajtkockából várhatta a piros lámpák kialvását az esős és száraz szakaszokat is hozó verseny előtt. 

Leclerc-t már a futam elejétől fogva motorproblémák hátráltatták, a pilóta később kockázatot vállalt azzal, hogy a mezőnyből elsőként jött ki száraz pályára alkalmas gumikért, ami rossz döntésnek bizonyult, az utolsó helyre esett vissza, és végül 43. körben ért véget a számára a futam. Márkatársa eközben nem igazán tudott előre haladni középmezőnyben, ráadásul autója sérült is a Valtteri Bottasszal történt incidens nyomán. A spanyol a futam kései szakaszában aztán hibázott, és ahogyan keresztbe csúszott magával vitte Alexander Albon Williamsét is. Bár Sainz még vissza tudott térni a bokszutcába, a versenyt már nem tudta folytatni, aminek eredményeként mindkét Ferrari nullázott vasárnap. 

A csapatfőnök, Frédéric Vasseur nem is tudta titkolni a csalódottságát, és jelezte, bízik benne, hogy az idei összes balszerencséjüket letudták egyetlen versenyhétvége alatt. „A tempónk erős volt pénteken. Szombaton aztán elég nehezek voltak a körülmények, de néhány másik autó is szembesült azokkal a problémákkal, mint mi. Szóval magabiztosak voltunk a versenytempónkat illetően, azonban már a futam elejétől fogva minden rosszul alakult. Remélem, hogy minden nehézséget letudtunk egy hétvége alatt. Néha elfog az érzés, hogy minden rosszul megy, és minden ellened dolgozik, de nem változtatunk a hozzáállásunkon. Csapatként dolgozunk együtt a versenyzőkkel a jó és a rossz pillanatokban egyaránt, és ugyanígy fogjuk megközelíteni a soron következő versenyhétvégét is. Nem tartok az ilyen hétvégéktől, ez is hozzátartozik a versenyzéshez."

A francia szakember Leclerc motorproblémájára is kitért. „Teljes mértékben meg tudom érteni, hogy Leclerc-nek nehezére esett motivációt találni, amikor ott küzdött a bolyban, és azt látta, hogy tíz-tizenöt km/ó hiányzik folyamatosan, és esélye sem volt az előzésre, miközben a mérnökei azt mondták, hogy nagyjából nyolcvan lóerőt veszített. Tökéletesen megértem, hogy frusztrált volt, ha nem lett volna az ilyen körülmények között, akkor most aggódnék.”

„Az előző nagydíj a Red Bull számára alakult nehezen, míg a mostani a számunkra. Lesznek még ehhez hasonló hétvégéink, de észben kell tartanunk, hogy még mindig tizenöt vagy tizenhat versenyhétvége van előttünk. Az 2018-ra és 2017-re visszatekintve majdnem egy teljes idényt jelent. Még mindig nyitott a bajnokság, és lesznek jobb és rosszabb hétvégéink is. A legfontosabb, hogy ne változzon a hozzáállásunk, még tovább fejlődjünk, és meg több hibánkat javítsuk ki. Nem egy jól sikerült nagydíjtól leszel világbajnok, és nem egy rossz miatt száll el minden esélyed. Vissza fogunk vágni Spanyolországban, és újra versenyképesek leszünk.”

A Scuderia kilenc nagydíjat követően a konstruktőri tabella második helyét foglalja el, hátránya 49 pont az éllovas Red Bull mögött, míg előnye 40 pont a harmadik McLaren előtt. 

53. KANADAI NAGYDÍJ
Júnis 7., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:24.435
2. szabadedzés1. Alonso 1:15.810
Júnis 8., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Hamilton 1:12.549
Időmérő1. Russell 1:12.000
Júniua 9., VASÁRNAP
Verseny1. Verstappen, 2. Norris, 3. Russell
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Spanyol Nagydíj, BarcelonaJúnius 23., 15.00
Osztrák Nagydíj, SpielbergJúnius 30., 15.00
Brit Nagydíj, SilverstoneJúlius 7., 16.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik