A Formula–4-ben folytatja pályafutását a gokart vb-ezüstérmes Hideg Ádám

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.31. 12:48
Hideg Ádám (Fotó: Hideg Team, archív)
Az idei szezonban a Formula–4-es olasz bajnokságban és a géposztály spanyol téli versenysorozatában, a Winter Series-ben folytatja pályafutását Hideg Ádám, aki 2022-ben világbajnoki ezüstérmet nyert gokartban.

 

A 16 éves autóversenyző és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) közös szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Hungarian Motorsport Academy (HMA) utánpótlás-nevelési rendszer tagja a svájci Jenzer Motorsporttal állapodott meg a mostani idényre, hosszú távú célja pedig az, hogy eljusson egészen a Formula–1-ig.

A kaposvári pilóta magyar szempontból sporttörténeti eredményt ért el az OKJ (Original Kart Junior) kategóriában megnyert gokart vb-ezüsttel, tavaly pedig a Formula–4-es versenyzésre készült.

Ferencz Krisztián, Hideg Ádám menedzsere a sajtótájékoztatón elmondta, hét évvel ezelőtt vágtak bele ebbe az „egészen egyedülálló projektbe”, ami a tervek szerint öt év múlva érhet célt. A versenyző pályafutását az idei évtől magyar szakemberek irányítják és a szisztematikusan felépített fejlődési terv alapján abban bíznak, hogy Hideg Ádám 2029-ben akár már a Formula–1-ben szerepelhet.

„A következő években az álom valósággá válhat, és újra lehet Magyarországnak versenyzője a Formula–1-ben. Ádám pályafutásának megtervezésében különös figyelmet fordítunk arra az építkezésre, amely manapság már elengedhetetlen ahhoz, hogy egy tehetséges versenyző eljusson az autósport elitkategóriájába. Ehhez természetesen komoly anyagi támogatásra is szükség van, de hiszünk abban, hogy Ádám eddigi eredményei, kitartása és hozzáállása, valamint tehetsége lehetőséget biztosít arra, hogy az egyébként nagyon magas költségeket minden évben az előzetesen kalkulálható alá szorítsuk” – mondta.

Hideg Ádám kijelentette, tudja, hogy az F1-be csak úgy juthat el, ha minden lépcsőfokot eredményesen végigjár, és kifejezte örömét, hogy az idén két Formula–4-es sorozatban is versenyezhet világhírű pályákon, többek között Jerezben, Monzában, vagy Imolában.

„Nagy álmom eljutni az F1-be és ott Magyarországot képviselni, de egyelőre csak a közvetlenül előttem álló feladatra koncentrálok és szeretnék az idén minél jobb eredményeket elérni a Jenzer Motorsporttal” – fogalmazott.

Weingartner Balázs, a HUMDA igazgatóságának elnöke kiemelte, 2021-ben azzal a céllal indították el a HMA utánpótlás-nevelési programot, hogy felkutassák, felmérjék és felkarolják a legtehetségesebb magyar autó- és motorversenyzőket.

„Hideg Ádám az egyik legjobb példa arra, hogy következetes munkával komoly eredményeket érhetünk el, ehhez a versenyző megfelelő hozzáállásán túl alapfeltétel a család maximális támogatása és az egyéni szponzorok hosszú távú elköteleződése, kitartása. A HMA ehhez a professzionális szakmai támogatáson túl azzal járul hozzá, hogy gyorsítja a versenyzők karrierépítését, velünk előbb léphetnek eggyel magasabb szintre” – hangsúlyozta.

Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósportszövetség (MNASZ) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az utánpótlás akadémia „világviszonylatban is kiemelkedő”, mivel kevés országban kapnak ilyen szintű támogatást a fiatal versenyzők.

„Nem titkolt célunk, hogy tíz éven belül szeretnénk magyar Formula–1-es versenyzőt. Bízom benne, hogy Ádám valóra tudja váltani azt az álmát, hogy 2029-re a száguldó cirkusz mezőnyébe kerüljön, ugyanakkor már az nagy siker, hogy a legendás Jenzer Motorsportnál folytathatja karrierjét” – mondta az MNASZ elnöke.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik