F1: Max Verstappen már hálás édesapjának, hogy „a lehető legkeményebb” nevelést kapta

Vágólapra másolva!
2024.02.24. 14:08
Max Verstappen szerint szüksége volt számára édesapja szigora (Fotó: Getty Images)
Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok Formula–1-es versenyzője ma már hálás az édesapjának, a korábbi F1-es pilóta Josnak azért a szigorú nevelésért és kemény edzésért, amelyet pályafutása korai szakaszában kapott.

A 26 éves holland sztár az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban azt mondta, édesapja módszerei nem működtek volna mindenkinél, mert minden gyerek másképp nő fel és különböző személyiséggel rendelkezik.

„Nekem viszont pontosan erre volt szükségem. Persze néha azért szóvá tettem, hogy miért kell állandóan ilyen komolynak és szigorúnak lennie, most viszont már hálás vagyok érte” – fogalmazott Verstappen, aki az elmúlt három idényben sorozatban három vb-címet nyert.

„A gyerekkori felkészítésem miatt már nem tudott meglepni mindaz, ami később jött, a Formula3-ban, vagy az első F1-es években” – tette hozzá a holland pilóta, aki kiemelte, édesapja felkészítésének köszönhetően nem okozott neki nehézséget beilleszkedni az élsport mezőnyébe, mert a gokarttól kezdve „a lehető legkeményebb, ám egyben legjobb nevelést” kapta.

„Ennek eredményeként teljes mértékben fel voltam készülve mentálisan a Formula1-re és a nehézségekre” – hangsúlyozta a vb-címvédő.

A Max Verstappennel készült exkluzív interjú teljes egészében vasárnap este 20 órakor lesz látható az M4 Sporton.

 

Legfrissebb hírek

Újabb elszalasztott lehetőségek, újabb kudarc – a Ferrari a Mercedesről venne példát

F1
8 órája

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
9 órája

Nyilvánosság elé tárták a Hungaroring vadonatúj főépületét és főlelátóját

F1
9 órája

F1 75: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét

F1
12 órája

F1 75: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban

F1
Tegnap, 12:21

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
2025.06.17. 20:13

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2025.06.16. 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2025.06.16. 03:16
Ezek is érdekelhetik