F1: a Haas kirúgta Steinert, Komacu az új csapatfőnök

ZS. B.ZS. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.10. 18:15
null
Günther Steiner (balra) távozik a Haastól (Fotó: AFP)
A Haas-istálló szerdán bejelentette, hogy tíz év után távozik a gárda éléről Günther Steiner. Helyét csapatfőnökként az eddigi mérnökigazgató, Komacu Ajao veszi át.

Bár Günther Steiner nagy népszerűségnek örvend az F1-es rajongók körében, és sokan vele azonosították a Haas-istállót, a csapattulajdonos Gene Haas úgy döntött, tíz év után a továbbiakban nem tart igényt a dél-tiroli szakember munkájára. A gárda 2018-ban még a konstruktőri tabella 5. helyén végzett, az azt követő években viszont nem tudott elmozdulni a mezőny hátsó régiójából, és tavaly is utolsóként zárt. Gene Haas így kommentálta Steiner menesztését:

Szervezetünk fejlesztését tekintve nyilvánvalóvá vált, hogy javítanunk kell a pályán nyújtott teljesítményünkön. Azzal, hogy Komacu Ajaót nevezzük ki csapatfőnöknek, a mérnöki tudást állítjuk a vezetés középpontjába. Bár elértünk némi sikert, egyenletesen kell szállítanunk az eredményeket, amelyek hozzásegítenek minket a nagyobb céljainkhoz.”

Hatékonyan kell bánnunk az erőforrásainkkal, de a tervezői és mérnöki adottságaink fejlesztése is kulcsfontosságú a sikerek eléréséhez. Már nagyon várom a közös munkát Ajaóval, és hogy mindenképp maximalizáljuk a bennünk rejlő potenciált. Ez egyértelműen tükrözi abbeli vágyam, hogy normálisan versenyezzünk az F1-ben.”

A japán Komacu Ajao több mint húsz éve dolgozik az F1-ben: karrierjét a BAR-nál kezdte, majd a Renault/Lotusnál eltöltött hosszú időszak után 2016-ban csatlakozott az újonc Haas-istállóhoz. A 47 éves mérnök az amerikaiaknál először vezető versenymérnökként, majd mérnökigazgatóként dolgozott, most pedig megkapja a csapat teljes irányítását.

Az F1 teljesítményalapú üzlet, és az elmúlt időszakban nyilvánvalóan nem voltunk elég versenyképesek, ami mindnyájunkat frusztrált– mondta a japán mérnök. –Lenyűgöző támogatást kapunk Gene-től és különböző partnereinktől, és azt akarjuk, hogy lelkesedésük a pályán nyújtott fejlődésben tükröződjön.”

A Haast egyébként az eddigi technikai igazgató, Simone Resta is elhagyja, vagyis a csapat teljes átalakításon megy át a 2024-es évad előtt.

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
17 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
18 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
20 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik