F1: Norris száz százalékig biztos benne, hogy jövőre futamot nyer

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.05. 10:47
null
Lando Norris rendkívül magabiztosan áll a következő évhez (Fotó: Getty Images)
A Formula–1-ben szereplő McLaren első számú pilótája, Lando Norris kijelentette, biztos benne, hogy jövőre megszerzi első F1-es futamgyőzelmét.

A SkySportsnak adott interjújában a fiatal brit elmondta, hogy nem szeretne túlságosan magabiztosnak látszani, hisz sosem volt ilyen ember, de szerinte rendeződnek majd a csapat körüli problémák a következő idényre.

„Most vagyunk az egyik legjobb helyzetben az utóbbi tíz évben. Úgy látom, végre kezdenek úgy alakulni a dolgaink, ahogy még soha. Az eddigi öt idényemből talán most tekintek a legbiztosabban a következő évre” – jelentette ki bizakodva a 24 éves pilóta.

Ezt követően Norris kitért rá, hogy 2024-ben az év elejének rendkívül fontos szerepe lesz a végjátékban is, hiszen az előző idényben éppen a startot rontotta el a brit istálló.

A brit versenyző eddig 104 futamon indult a McLaren színeiben, és 13 alkalommal is felléphetett a pódiumra, győzni azonban egyszer sem sikerült neki. Most viszont úgy látja, ez jövőre végre megváltozhat.

„100 százalékig biztos vagyok benne, hogy jövőre meglesz az első győzelmem. Úgy érzem nagyon közel vagyunk már hozzá. Most jöhetnek össze azok a apróságok, amik eddig szerencsétlenül alakultak a számunkra.”

Norris és a McLaren teljesítménye 2023-ban egyébként a szörnyű kezdést követően óriásit fordult. Végül hétszer is dobogóra állhatott a brit és a világbajnokság hatodik helyén végzett, egyetlen ponttal lemaradva Charles Leclerc-től és Fernando Alonsótól.

A VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
PILÓTAGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSLGYKPONT
1.Max Verstappen1921229575
2.Sergio Pérez210202285
3.Lewis Hamilton-6224234
4.Fernando Alonso-8211206
5.Charles Leclerc-617-206
6.Lando Norris-
7161205
7.Carlos Sainz Jr.1321-200
8.George Russell-2201175
9.Oscar Piastri-2131 97
10.Lance Stroll--13- 74
11.Pierre Gasly-113- 62
12.Esteban Ocon-113- 58
13.Alexander Albon--8- 27
14.Cunoda Juki--5- 17
15.Valtteri Bottas--4- 10
16.Nico Hülkenberg--2- 9
17.Daniel Ricciardo--1- 6
18.Csou Kuan-jü--3- 6
19.Kevin Magnussen--3- 3
20.Liam Lawson--1- 2
21.Logan Sargeant--1- 1

 

Legfrissebb hírek

F1 75: a sorozat első igazi klasszikusa volt az 1953-as Francia Nagydíj

F1
4 órája

F1 75: Belgiumban kezdődött Alberto Ascari egyeduralma

F1
Tegnap, 13:25

F1-es dobogóról vissza az iskolapadba – Antonelli érettségizni ment a Kanadai Nagydíj után

F1
Tegnap, 12:51

Újabb elszalasztott lehetőségek, újabb kudarc – a Ferrari a Mercedesről venne példát

F1
2025.06.19. 14:37

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
2025.06.19. 13:17

Nyilvánosság elé tárták a Hungaroring vadonatúj főépületét és főlelátóját

F1
2025.06.19. 13:09

F1 75: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét

F1
2025.06.19. 10:11

F1 75: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban

F1
2025.06.18. 12:21
Ezek is érdekelhetik