F1: a rivális csapatok cáfolják, hogy panaszt emeltek Susie és Toto Wolff ellen

Vágólapra másolva!
2023.12.07. 09:41
null
A rivális alakulatok kiálltak Susie Wolff mellett (Fotó: AFP)
Szerda este valamennyi Formula–1-es csapat azonos szövegű közleményben tagadta, hogy panasszal fordult volna a Nemzetközi Automobil-szövetséghez (FIA) azzal kapcsolatban, hogy a Formula One Management egyik munkatársa és egy F1-es csapatvezető bizalmas információkat osztott volna meg egymással.

 

 

Mint beszámoltunk róla, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) kedd este hivatalosan is megerősítette, összeférhetetlenség miatt vizsgálatot indít, miután a tudomására jutott, hogy a Formula One Management egyik munkatársa bizalmas információkat adott át egy csapatvezetőnek. Bár a közlemény nem tartalmazott neveket, alapját a Business F1 cikke jelentette, mely szerint az F1 Academy ügyvezető igazgatója, Susie Wolff bizalmas, a FOM tevékenységeivel kapcsolatos információt osztott meg a Mercedes csapatfőnökével, Toto Wolff-fal.

A Motorsport.com információi szerint ez több rivális istállónak is szemet szúrt, ám szerda este viszonylag rövid idő leforgása alatt valamennyien azonos szövegű közleményben cáfolták, hogy panasszal fordultak volna az FIA-hoz. Az alakulatok emellett egyöntetűen kiálltak Susie Wolff mellett is, aki korábban dühösen reagált a vádakra, és kijelentette, megfélemlítés, valamint nőgyűlölet áll az ügy mögött. A vádakat a Mercedes, illetve a FOM is tagadta, s jelezte, az FIA előzetesen nem értesítette őket a vizsgálat elindítása kapcsán, így arról a médiából szereztek tudomást.

„Megerősíthetjük, hogy nem fordultunk panasszal a Nemzetközi Automobil-szövetséghez annak kapcsán, hogy a FOM munkatársa és az egyik csapatvezető bizalmas információkat osztott volna meg egymással. Örülünk és büszkék vagyunk rá, hogy támogathatjuk az F1 Academyt, valamint annak ügyvezető igazgatóját azzal a kötelezettségvállalással, hogy a következő idénytől támogassunk egy versenyzőt, aki a mi színeinkben indul" – áll a Mercedes kivételével minden F1-es csapat által kiadott közleményben.

Legfrissebb hírek

Norris célja a győzelem; Hamiltonnak nincs vesztenivalója; Verstappen nem hisz a dobogóban Mexikóban

F1
7 órája

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
20 órája

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
23 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
Tegnap, 17:48

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
Tegnap, 14:56

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23
Ezek is érdekelhetik