Verstappen győzött Sao Paulóban; őrült hajrá után Alonso a dobogón

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.05. 17:32
null
Max Verstappenre Sao Paulóban sem volt ellenszer a riválisok részéről (Fotó: AFP)
Max Verstappen aratott győzelmet a Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíjon. Mögötte Lando Norris látta meg a kockás zászlót, melléjük a hajrában Sergio Pérezzel nagyot csatázó Fernando Alonso állhatott fel a dobogóra. Charles Leclerc számára már a felvezető körben véget ért az interlagosi futam, amelyet a rajt után félbe is kellett szakítani.

 

Alaposan közbeszólt az időjárás az interlagosi versenyhétvége pénteki időmérőjén, amelyet idő előtt intettek le – a rajtelsőség ezúttal is Max Verstappené lett. A háromszoros világbajnok mellől Charles Leclerc várhatta a piros lámpák kialvását, a második sort pedig meglepetésre az Aston Martin versenyzői sajátították ki. Az utóbbi időben sok kritikát kapó Lance Stroll ráadásul legyőzte Fernando Alonsót, s nagy reményekkel vágott neki a brazíliai futamnak, amelyet, úgy tűnt, megúszhat a mezőny eső nélkül.

Még el sem kezdődött a futam, ám a Ferrari számára máris jött az első dráma. Leclerc ugyanis technikai meghibásodás következtében kicsúszott a felvezető körben, s autóját a gumifal állította meg. A monacói pilóta így nem vehetett részt az interlagosi versenyen, amelyet egyébként hamar félbe kellett szakítani a startot követően.

3. SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ
NOVEMBER 3., PÉNTEK
Szabadedzés: 1.Sainz 1:11.732
Időmérő: 1. Verstappen 1:10.727
NOVEMBER 4., SZOMBAT
Sprintidőmérő: 1. Norris 1:10.622
Sprint: 1. Verstappen, 2. Norris, 3. Pérez
NOVEMBER 5., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Norris, 3. Alonso
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
November 19., 7.00Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas
November 26., 14.00Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Verstappen könnyen megőrizte a vezetést, mögé a nagyot rajtoló Lando Norris zárkózott fel. Kicsivel hátrébb azonban a Nico Hülkenberggel összeérő Alexander Albon kilökte Kevin Magnussent. Mindkét versenyző számára máris véget ért a futam, az autók mentésének idejére először csak a biztonsági autót küldték be, ám miután kiderült, hogy jelentősebben sérült a fal az egyes kanyarban, félbeszakították a körözést.

A verseny szűk fél óráig állt, majd a pilóták újabb állórajttal vághattak neki a folytatásnak. Norris nem indult rosszul a második rajtnál, ám Verstappen meg tudta tartani az első helyet. Hamilton rövid időre közel került Norrishoz, de végül veszített egy pozíciót Alonsóval szemben.

A következő körökben Norris nem engedte maga elől Verstappent, sőt, a nyolcadik körben meg is tudta támadni a címvédőt. Előzés azonban nem lett a manőverből, és a McLaren versenyzőjének később kicsit vissza is kellett vennie a tempóból a gumik óvása érdekében. Sergio Pérez azonban keményen nyomta, s a 18. körre mindkét Mercedes-pilótát maga mögé utasította, így már a negyedik helyen autózott.

Az élmezőnyből egyébként éppen Lewis Hamiltonék álltak ki elsőként kerékcserére, majd az utánuk érkező Pérez ismét a hétszeres világbajnok mögött találta magát, amikor visszatért a pályára. Sok időbe azonban telt számára, hogy megint megelőzze Hamiltont.

Verstappen és Norris egyformán a 28. körben érkezett be a bokszutcába, ráadásul a kerékcseréjüket követően a háromszoros világbajnok előnye öt másodpercre nőtt Norrisszal szemben. Mögöttük a második rajt óta Alonso autózott, akinek csapattársa is erős tempót mutatott az interlagosi futamon, így az Aston Martin jó versenyt futott Brazíliában.

Fernando Alonso erős versenyt teljesített Brazíliában (Fotó: AFP)
Fernando Alonso erős versenyt teljesített Brazíliában (Fotó: AFP)

 

Nem sokkal a fél távot követően Norris kissé közelebb került Verstappenhez, aki azonban ismét rákapcsolt, s később tovább tudta növelni előnyét a brit pilótával szemben. Pérez a másik Red Bull-lal sem autózott rossz versenyt, ám felzárkózását Alonso állította meg. Az osztrák istállónál elé vágással is próbálkoztak a második kerékcserénél, ám a mexikói hátránya csak tovább nőtt.

Az 59. körben George Russell adta fel a futamot, amiért folyamatosan nőtt az olaj hőmérséklete a 63-as számú autó erőforrásában. Nem sokkal azelőtt Verstappen is megjárta a bokszutcát utolsó kerékcseréjére, amivel átmenetileg Norris állt az élre, ám miután ő is kiállt, visszaállt az eredeti sorrend az élen.

A hajrában Pérez és Alonso csatája biztosíthatott némi izgalmat – ami ráadásul az utolsó dobogós helyért ment –, ám a mexikói sokáig nem bírt a kétszeres világbajnokkal. Az utolsó előtti körben aztán megelőzte Alonsót, csakhogy a spanyol visszatámadt, és az utolsó körben visszaelőzte, majd minimális különbséggel a mexikói előtt ért célba.

A győzelmet ezúttal is Verstappen szerezte meg, aki mögött Norris látta meg a kockás zászlót. Pontot szerzett továbbá Stroll, Carlos Sainz Jr., Pierre Gasly, Lewis Hamilton, Cunoda Juki és Esteban Ocon.

Folytatás két hét múlva a Las Vegas-i Nagydíjjal!

A SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda RBPT 1:26.07.136
2. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 8.277 mp h.
3. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 34.155 mp h.
4. Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda RBPT 34.208 mp h.
5. Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 40.845 mp h.
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 50.188 mp h.
7. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 56.093 mp h.
8. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:02.859 p h.
9. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda RBPT 1:09.880 p h.
10. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1 kör h.
11. Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 1 kör h.
12. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1 kör h.
13. Daniel Ricciardo ausztrál AlphaTauri-Honda RBPT 1 kör h.
14. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 2 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
George Russell brit Mercedes 57
Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 39
Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 22
Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 0
Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 0
Charles Leclerc monacói Ferrari 0
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 17 19 23 8 524
2. Sergio Pérez 2 8 18 2 258
3. Lewis Hamilton - 6 20 4 226
4. Fernando Alonso - 8 19 1 198
5. Lando Norris - 7 17 1 195
6. Carlos Sainz Jr. 1 3 20 - 192
7. Charles Leclerc - 4 15 - 170
8. George Russell - 1 18 1 156
9. Oscar Piastri - 2 11 - 87
10. Lance Stroll - - 11 - 63
11. Pierre Gasly - 1 13 - 62
12. Esteban Ocon - 1 12 - 46
13. Alexander Albon - - 8 - 27
14. Cunoda Juki - - 4 - 13
15. Valtteri Bottas - - 4 - 10
16. Nico Hülkenberg - - 2 - 9
17. Daniel Ricciardo - - 1 - 6
18. Csou Kuan-jü - - 3 - 6
19. Kevin Magnussen - - 3 - 3
20. Liam Lawson - - 1 - 2
21. Logan Sargeant - - 1 - 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda RBPT 782
2. Mercedes 382
3. Ferrari 362
4. McLaren-Mercedes 282
5. Aston Martin-Mercedes 261
6. Alpine-Renault 108
7. Williams-Mercedes 28
8. AlphaTauri-Honda RBPT 21
9. Alfa Romeo-Ferrari 16
10. Haas-Ferrari 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik