F1: „Verstappen a sport legnagyobbjai közé tartozik”

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.10.07. 22:46
null
Verstappen (középen) háromszoros világbajnok (Fotó: AFP)
Oscar Piastri megízlelhette a győzelem ízét a Formula–1-es Katari Nagydíj sprintversenyén, ám a figyelem középpontjába a második helyen célba érő Max Verstappen került, aki sorozatban a harmadik világbajnoki címét szerezte meg. A holland a mostani sikerre a legbüszkébb, és jelezte, a folytatásban is keményen fogja nyomni. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint Verstappen már most a sportág legnagyobbjai közé tartozik, és kijelentette, versenyzője még ennél is jobb lesz.

 

 

Rengeteg csatát, sok előzést, és három biztonsági autós szakaszt hozott a Formula–1 történetének első villanyfényes sprintversenye Katarban, ahol az élről induló Oscar Piastri először győzedelmeskedett, míg a mögötte célba érő Max Verstappen bebiztosította a világbajnoki címét. A holland sorozatban harmadszor ülhetett fel a sportág trónjára, és Jack Brabhamet (1959, 1960, 1966), Jackie Stewartot (1969, 1971, 1973), Niki Laudát (1975, 1977, 1984), Nelson Piquet-t (1981, 1983, 1987), valamint Ayrton Sennát (1988, 1990, 1991) érte utol az örökranglistán.

2. KATARI NAGYDÍJ
OKTÓBER 6., PÉNTEK
Szabadedzés: 1. Verstappen 1:27.428
Időmérő: 1. Verstappen 1:23.778
OKTÓBER 7., SZOMBAT
Sprintidőmérő: 1. Piastri 1:24.454
Sprint: 1. Piastri, 2. Verstappen, 3. Norris
OKTÓBER 8., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 308.611 km) rajtja: 19.00
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 22., 21.00Amerikai Nagydíj, Austin
Október 29., 21.00Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
November 5., 18.00Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulo

„Nem volt egyszerű, hiszen a közepes keveréken indultam, miközben körülöttem néhányan a lágyon rajtoltak, így az elején jobb tapadásuk volt. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a végén elkapjam Piastrit, de nagyon jól vezetett. Meglehetősen izgalmas versenyen vagyunk túl, kár a biztonsági autós szakaszokért, de összességében jól szórakoztam" – kezdte az értékelést Verstappen, aki az F1 történetében mindössze az ötödik olyan versenyző lett Brabham (1959), Graham Hill (1962), Piquet (1981, 1983 és 1987), valamint Keke Rosberg (1982) után, akinek szombaton sikerült megszereznie a vb-címet.

„Fantasztikus érzés, hihetetlen évünk van! Sok nagyszerű versenyt teljesítettünk, és nagyon büszke vagyok a csapat munkájára. Nagyon jó érzés, hogy részese lehetek ennek ennek, és hihetetlen, hogy háromszoros világbajnok vagyok! A mostani a legjobb. Az első a legérzelmesebb, hiszen akkor válik valóra az álmod, de a mostani határozottan a legjobb évem. Erre vagyok a legbüszkébb is, ha azt nézem, milyen kiegyensúlyozott voltam.Továbbra is keményen nyomjuk, és a lehető legjobbunkat fogjuk nyújtani."

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner nem győzte dicsérni Verstappen teljesítményét, szerint a holland a valaha volt legjobbak között van. „Ő a legversenyképesebb pilóta, akivel valaha találkoztam. Elképesztő, hogy milyen eltökéltséggel, szenvedéllyel szívvel és elhivatottsággal versenyez, és milyen képességek birtokában van. A sport legnagyobbjai közé tartozik. Ebben az idényben mindent felülmúlt, amit valaha láthattunk. Sokat nyertünk Sebastiannal (Vettel) is, de ez egy még magasabb szint. Még csak huszonhat éves, úgy gondolom, még jobb lesz ennél, fejlődni fog versenyzőként."

Míg a másodikként befutó Verstappen sajnálta a sok biztonsági autós szakaszt, az először diadalmaskodó Piastri úgy érzi, a kezére játszott a három korlátozás.„Nagyon boldog vagyok, elég stresszes versenyen vagyok túl. Amikor az elején láttam a sok lágyon rajtolót felkapaszkodni, azt hittem, bajba kerülhetek. De viszonylag gyorsan elkezdtek fogyni a gumijaik, szóval jól jött ki. A biztonsági autó volt ma a barátom. Az egész verseny arról szólt, hogyan menedzseled a gumikat és a kocsit, úgy érzem, mi igazán jó munkát végeztünk. Nagyon örülök, és minden, amit most megtanultunk, fontos lehet a vasárnapi versenyen."

Amikor Verstappen feljött a második helyre, azt hittem, bajban leszek, de jó volt a tempó, és jól kezeltem az abroncsokat is. Az első sprintgyőzelem elég királyul hangzik!"

Lando Norris küzdelmes hétvégét teljesít Loszaílban, hiszen az érzése szerint pénteken és szombaton is elszalasztotta a rajtelsőséget. A miniversenyt a második helyről megkezdő britet végül harmadikként intette le a kockás zászló, míg vasárnap a tizedik helyről várhatja a piros lámpák kialvását.

„Először is gratulálok Oscarnak és Maxnak. Ami engem illet, nehéz verseny van mögöttem, elég rosszul rajtoltam, ami mindent megnehezített. Végül sikerült visszakapaszkodnom, részt vettem élvezetes csatákban, és bemutattam néhány jó előzést. Az utolsó körben (George) Russellt kaptam el, és végül összejött egy újabb dobogó, és a csapat fantasztikus napot teljesített" – összegzett a brit, aki ezt követően megdicsérte a csapattársát, és górcső alá vette a katari teljesítményét is.

VÁLTOZOTT A VÉGEREDMÉNY
Két versenyzőt, Charles Leclerc-t és Lance Strollt is öt másodperces időbüntetésben részesítették többszöri pályaelhagyás okán. A moncaói a hetedikről a tizenharamdik, míg a kanadai a tizenharmadikról a tizentötödik helyre csúszott vissza. A hetedik pozícióba Alexander Albon lépett előre, míg az utolsó pontszerző helyet Fernando Alonso örökölte meg.

Oscar nagyszerű munkát végzett, ő eleget tett azért, hogy meglegyen a győzelem. Én több hibát is vétettem, ő nem. Szinte minden lehetőséget megragadtam, hogy hátráltassam magam. Egyszerűen ez nem az én hétvégém, és nagyon sok hibát elkövettem. Ennek ellenére küzdöttem. Nem gondoltam, hogy sikerül levadásznom Russellt, de a DRS segítségével el tudtam menni mellette az 1-es kanyarnál."

Nem hiszem, hogy valaha ilyen frusztrált lettem volna. A csapat fantasztikus munkát végzett. Mindig ott van a mi lehetett volna, ha..., de ma pole pozíciót kellett volna szereznem, és pénteken is remek lehetőségem lehetett volna Verstappen ellen, de túl sok hibát vétettem, és megfizettem az árát. Sok pozíciómba került ma, és a tizedik helyről vagyok kénytelen nekivágni a vasárnapi futamnak is, miközben az autónk elég jó ahhoz, hogy a top 3-ban lehyen. Megnehezítettem a saját és a csapat életét is."

KATARI NAGYDÍJ, A SPRINTVERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 35:01.297 19 kör
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 35:03.168 1.871 mp h. 19
3. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 35:09.794 8.497 19
4. George Russell brit Mercedes 35:12.333 11.036 19
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 35:18.611 17.314 19
6. Carlos Sainz spanyol Ferrari 35:20.103 18.806 19
7. Charles Leclerc* monacói Ferrari 35:21.157 19.860 19
8. Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 35:21.161 19.864 19
9. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 35:22.477 21.180 19
10. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 35:23.039 21.742 19
11. Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 35:23.505 22.208 19
12. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda 35:24.160 22.863 19
13. Lance Stroll* kanadai Aston Martin-Mercedes 35:25.820 24.523 19
14. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 35:26.267 24.970 19
15. Csou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 35:28.165 26.868 19
KIESETT
Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari - 11
Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda - 10
Esteban Ocon francia Alpine-Renault - 10
Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes - 2
Liam Lawson új-zélandi AlphaTauri-Honda - 0
*: 5 másodperces időbüntetés többszöri pályakiszélesítés okán.
A VB ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LEGGYORSABB KÖRÖK PONT
1. Max Verstappen 13 15 19 7 407
2. Sergio Pérez 2 8 15 2 223
3. Lewis Hamilton 5 18 3 194
4. Fernando Alonso 7 17 1 175
5. Carlos Sainz 1 2 17 153
6. Charles Leclerc 3 13 135
7. Lando Norris 4 13 121
8. George Russell 1 15 1 120
9. Oscar Piastri 1 9 65
10. Lance Stroll 9 47
11. Pierre Gasly 1 10 46
12. Esteban Ocon 1 9 38
13. Alexander Albon 6 23
14. Nico Hülkenberg 2 9
15. Valtteri Bottas 3 6
16. Csou Kuan-jü 2 4
17. Cunoda Juki 3 3
18. Kevin Magnussen 3 3
19. Liam Lawson 1 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda 630
2. Mercedes 314
3. Ferrari 288
4. Aston Martin-Mercedes 222
5. McLaren-Mercedes 186
6. Alpine-Renault 84
7. Williams-Mercedes 23
8. Haas-Ferrari 12
9. Alfa Romeo-Ferrari 10
10. AlphaTauri-Honda 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik