F1: egy évvel meghosszabbították a Belga Nagydíj szerződését

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.10.13. 12:08
Egy évvel meghosszabbították a Formula–1-es Belga Nagydíj szerződését, így biztossá vált, hogy 2025-ben is rendeznek futamot Spa-Francorchamps-ban.

A Formula–1 pénteki sajtóközleményében Stefano Domenicali elnök-vezérigazgató emlékeztetett, hogy a pályán már az 1950-es első szezonban is rendeztek versenyt.

Hozzátette, a nézők és a versenyzők egyaránt nagyon szeretik a helyszínt, a helyi szervezők pedig komoly lépéseket tettek az elmúlt néhány évben a szurkolói élmény és az infrastruktúra fejlesztése érdekében.

Az idei, 56. Belga Nagydíj hétvégéjén 380 ezer néző látogatott ki a versenyre, ami 20 ezerrel több, mint tavaly. A hét kilométeres aszfaltcsík a leghosszabb az idei versenynaptárban szereplő pályák közül.

Legfrissebb hírek

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
1 órája

F1: Malajzia nem tervezi, hogy ismét házigazda legyen

F1
1 órája

Távoli álom csupán a közös F1-es, MotoGP-s „szuperhétvége”

Egyéb autó-motor
1 órája

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
23 órája

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
Tegnap, 12:18

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2025.08.20. 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23
Ezek is érdekelhetik