F1: „Nevettem az autóban ülve” – Sainz ellen saját trükkjét vetették be

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.24. 12:37
null
Saját maga ellen nem különösebben működött Carlos Sainz Jr. taktikája (Fotó: AFP)
Max Verstappen nyerte meg a Formula–1-es Japán Nagydíjat, aminek végén a Red Bull megszerezte hatodik konstruktőri világbajnoki címét. A kétszeres világbajnok nagyon büszke mindenkire a csapatból, ahogyan Oscar Piastri is boldogan ünnepelte első dobogós helyezését a királykategóriában. A Mercedes éppen Carlos Sainz Jr. ellen próbálta bevetni a Szingapúrban alkalmazott taktikáját, ám a spanyol versenyző könnyen megelőzte George Russellt, sőt, még Lewis Hamiltonra is fenyegetést jelentett a futam hajrájában. Mindezt egyébként Sainz igen viccesnek találta, Hamilton azonban kissé kiakadt, hogy csapata veszélybe sodorta az ő eredményét is.

 

Max Verstappen újabb magabiztos győzelme révén a Red Bull biztossá tette a 2023-as konstruktőri világbajnoki címet már hét futammal az idény vége előtt. A címvédő – aki a következő helyszínen, Katarban vélhetően az egyéni vb-címért folytatott csatát is lezárja – úgy érzi, nem sikerült tökéletesen a rajtja a szuzukai versenyen, ám csapata legalább elérte első számú célját ezen a hétvégén.

„Hihetetlen hétvégén vagyunk túl, és nagyszerű érzés nyerni ezen a pályán – árulta el Verstappen. – Az autónk jól működött az összes gumikeveréken, de úgy érzem, az volt a legfontosabb, hogy biztossá tegyük a konstruktőri bajnoki címet. Büszke vagyok mindenkire a csapatban, hiszen elértük ezt a fontos célt, ráadásul éppen itt, Japánban. Különleges, hogy már a szezon ezen szakaszában megnyertük a vébécímet, hihetetlen évünk van, mindenkire nagyon büszke vagyok a csapatból. A mai napon kizárólag a rajtom sikerült kissé gyengébben, mert kipörögtek a kerekeim, utána azonban sima út vezetett a győzelemig.”

Néhány hónappal a pocsék szezonkezdet után Lando Norris immár negyedik alkalommal ünnepelhetett a dobogón. A McLaren versenyzője tisztában van azzal, hogy a győzelemért nem különösebben szállhattak harcba, ám úgy véli, ennek ellenére nem volt túl nagy a hátrányuk, viszont nem szeretné elbízni magát csapata hatalmas formajavulása láttán.

37. JAPÁN NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 22., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:31.647
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:30.688
SZEPTEMBER 23., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Verstappen 1:30.267
Időmérő: 1. Verstappen 1:28.877
SZEPTEMBER 24., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Norris, 3. Piastri
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Október 8., 19.00Katari Nagydíj, Loszaíl
Október 22., 21.00Amerikai Nagydíj, Austin
Október 29., 21.00Mexikói Nagydíj, Mexikóváros

„Ez egy újabb nagyszerű nap volt a számunkra, a második és a harmadik helynél nem is kívánhattunk volna többet – vélekedik Norris. – A csapat remek munkát végzett, és a rajtom is nagyon jól sikerült. Majdnem elkaptam Maxot, és bár nem sok esélyem volt ellene a kettes kanyartam, megpróbálkoztam az előzéssel. Nagyon erős volt a tempónk ma a többiekhez viszonyítva, és annak ellenére, hogy nem voltunk túl közel Maxhoz, hatalmasnak sem mondható a lemaradásunk. Nagyon örülök Oscar eredményének is, hiszen ez az első dobogós helyezése. Hihetetlennek mondható a fejlődés, amin átmentünk, azonban biztos vagyok abban, hogy vár még ránk néhány nehéz pillanat.”

Fontos mérföldkőhöz érkezett a csupán első idényét teljesítő Oscar Piastri, aki először állhatott dobogóra a királykategóriában. A McLaren fiatal versenyzője a hatodik Ausztráliából, akinek ez sikerült, és bár elárulta, hogy nem a mai napon nyújtotta élete teljesítményét, a McLaren tempója elég volt ahhoz, hogy a patinás istálló mindkét pilótája a pódiumon ünnepelhessen a szuzukai futam végén.

„Ez igazán különleges, hosszú ideig emlékezni fogok rá – vallotta be Piastri. – Nem köszönhetem meg kellően a csapatnak, amiért lehetőséget kaptam, hiszen sokan sosem jutnak el idáig, nekem viszont sikerült már a legelső szezonomban. Nem ez volt életem legjobb versenye, de elég volt ahhoz, hogy a végén magasba emelhessem a trófeát. Nagyon erős volt a tempónk, ráadásul a futam második felében még inkább megtaláltam a megfelelő ritmust, és gyorsulni is sikerült kicsit. Nagyon elégedett vagyok, és alig várom, hogy újra átéljem mindezt.”

Carlos Sainz Jr. szingapúri taktikáját koppintotta a Mercedes Szuzukában, csakhogy elmaradt a kívánt eredmény. Hiába segítette ugyanis csapattársát DRS-nyitáshoz Lewis Hamilton, Sainz simán megelőzte George Russellt, és nem sokon múlt, hogy Hamiltont is maga mögé utasítsa az utolsó körökben.

PÉREZ NEM ÚSZTA MEG A TOVÁBBI SZANKCIÓKAT
Újabb nehéz hétvégén van túl Sergio Pérez, aki vélhetően a lehető leggyorsabban el szeretné felejteni a szuzukai futamon történteket. A mexikói először azért kapott öt másodperces időbüntetést, mert biztonsági autós fázis alatt előzte meg Fernando Alonsót, majd később, a visszazárkózása során Kevin Magnussent forgatta meg. Az esetért Pérez újabb öt másodpercet kapott, ráadásul utólag két-két büntetőpontot is kiosztottak neki a szabálytalanságokért, ezzel Pérez már hét ilyen egységnél jár az elmúlt egy évben.

„Nem hiszem, hogy ez volt a megfelelő taktika – mondta a hétszeres világbajnok a leintést követően. – Amikor a csapat előállt ezzel a javaslattal, tisztában voltam vele, hogy az előző versenyről vették az ötletét, de nem volt értelme. Le kellett volna szakítanom őket magamról a lehető leggyorsabban, és már két másodperccel George előtt jártam, amikor megkértek, hogy segítsek neki a DRS-sel. Emiatt el kellett vennem a gázt, hogy egy másodpercen belülre kerüljek, így használhatta a DRS-t, mégis megelőzték. Tudtuk, hogy ez fog történni, hiszen egykiállásos stratégián volt, majd miután Carlos elment mellette, rögtön a nyomomban volt. Nagyon nehéz volt az utolsó néhány köröm, szóval csapatként hálásnak kell lennünk, hogy meglett az ötödik és a hetedik hely. Végül is ez jobb, mint a hatodik és a hetedik pozíció.”

Gyorsan népszerűvé vált Carlos Sainz Jr. Szingapúrban bemutatott taktikázása, amely ezúttal nem igazán működött a Mercedesnél, ám a Ferrari versenyzője jól szórakozott mindezen.

„Igazából viccesnek találtam – mosolygott Sainz. – Nevettem az autóban ülve, hiszen láttam, ahogyan Lewis visszavesz a tempóból, hogy DRS-hez segítse George-ot. Tudtam, hogy meg kell támadnom őt a sikánban, és végül mélyen bevetődtem. Visszaváltottam, majd én is használhattam a DRS-t, és elmentem George mellett. Élveztem még úgy is, hogy a saját trükköm majdnem egy pozíciómba került. Úgy gondolom, valóban nagyobb esélyük volt azzal, hogy Lewis lemaradt, viszont így végül megtámadhattam őt is.”

A JAPÁN NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE
1. Max Verstappen holland Red Bull-Honda RBPT 1:30.58.421
2. Lando Norris brit McLaren-Mercedes 19.387 mp h.
3. Oscar Piastri ausztrál McLaren-Mercedes 36.494 mp h.
4. Charles Leclerc monacói Ferrari 43.998 mp h.
5. Lewis Hamilton brit Mercedes 49.376 mp h.
6. Carlos Sainz Jr. spanyol Ferrari 50.221 mp h.
7. George Russell brit Mercedes 57.659 mp h.
8. Fernando Alonso spanyol Aston Martin-Mercedes 1:14.725 p h.
9. Esteban Ocon francia Alpine-Renault 1:19.678 p h.
10. Pierre Gasly francia Alpine-Renault 1:23.155 p h.
11. Liam Lawson új-zélandi AlphaTauri-Honda RBPT 1 kör h.
12. Cunoda Juki japán AlphaTauri-Honda RBPT 1 kör h.
13. Cswou Kuan-jü kínai Alfa Romeo-Ferrari 1 kör h.
14. Nico Hülkenberg német Haas-Ferrari 1 kör h.
15. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 1 kör h.
KIESETT MEGTETT KÖR
Alexander Albon thaiföldi Williams-Mercedes 26
Logan Sargeant amerikai Williams-Mercedes 22
Sergio Pérez mexikói Red Bull-Honda RBPT 20
Lance Stroll kanadai Aston Martin-Mercedes 15
Valtteri Bottas finn Alfa Romeo-Ferrari 7
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA
PILÓTA GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZÉS LGYK PONT
1. Max Verstappen 13 15 18 7 400
2. Sergio Pérez 2 8 15 2 223
3. Lewis Hamilton - 5 17 3 190
4. Fernando Alonso - 7 16 1 174
5. Carlos Sainz Jr. 1 2 16 - 150
6. Charles Leclerc - 3 13 - 135
7. Lando Norris - 4 12 - 115
8. George Russell - 1 14 1 115
9. Oscar Piastri - 1 8 - 57
10. Lance Stroll - - 9 - 47
11. Pierre Gasly - 1 10 - 46
12. Esteban Ocon - 1 9 - 38
13. Alexander Albon - - 5 - 21
14. Nico Hülkenberg - - 2 - 9
15. Valtteri Bottas - - 3 - 6
16. Csou Kuan-jü - - 2 - 4
17. Cunoda Juki - - 3 - 3
18. Kevin Magnussen - - 3 - 3
19. Liam Lawson - - 1 - 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Red Bull-Honda RBPT 623*
2. Mercedes 305
3. Ferrari 285
4. Aston Martin-Mercedes 221
5. McLaren-Mercedes 172
6. Alpine-Renault 84
7. Williams-Mercedes 21
8. Haas-Ferrari 12
9. Alfa Romeo-Ferrari 10
10. AlphaTauri-Honda RBPT 5
* már konstruktőri világbajnok

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik