F1: csókra világító, programozott trófeát kap a Japán Nagydíj nyertese – videó

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.09.23. 10:44
null
Innovatív serleg vár a Japán Nagydíj dobogósaira (Fotó: Lenovo)
A Formula–1-es Japán Nagydíj időmérőjét Max Verstappen nyert (Red Bull). A holland versenyzőt két McLaren pilóta Oscar Piastri és Lando Norris követi. A vasárnapi nagydíj győztese egy különleges trófeával gazdagodhat, ugyanis a díjat a befutó alapján programozzák.

 

A Formula–1 szuzukai versenyének hivatalos neve Lenovo Japán Nagydíj, a főszponzor pedig egy dizájnstúdióval együttműködve különleges trófeát talált ki a hétvége győztesének.

Az M4 Sport beszámolója szerint a technológiai cég egy innovatív, korábban sosem látott díjat álmodott meg. A vasárnapi nagydíj nyertesének – amint megkapja a győzelemért járó trófeát, akkor az erre kijelölt ponton a serleget megcsókolva – eddig nem látott élményben lesz része. A serleg ugyanis az adott résztvevő nemzeti zászlójának színeiben fog megjelenni a LED-es technológiának köszönhetően.

A serleg tervezői minden részletre figyeltek. A kupa tetejének formáját egy Formula–1-es autó légbeömlő nyílása ihlette, az apró lyukak pedig az F1 logóját mintázzák. A serleg oldalán látható a „Csókolj meg” felirat, ami a versenyzők szájának érintésére aktiválja a mikrochipet.

A trófeát a díjátadó előtt fogják beprogramozni, hogy a megfelelő zászlót láthassuk a dobogós versenyzőknél. „Vezető technológiai cégként azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy találjunk megoldást az okostechnológia trófeákba való átültetésére, úgy, ahogyan korábban még senki sem, hogy fokozzuk a dobogós élményt”– árulta el az innovatív technológiáról a Lenovo marketingigazgatója, Philip Marchington.

Mivel ez egy japán-amerikai közös projekt, a trófeát nemcsak a Japán Nagydíjon, hanem Amerikában, az austini futam után is láthatjuk.

Legfrissebb hírek

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
1 órája

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik