F1: Ricciardót megműtötték, Lawson marad a helyettese

Vágólapra másolva!
2023.08.28. 22:00
null
Daniel Ricciardo visszatérésének idejét egyelőre nehéz megtippelni (Fotó: Getty Images)
Megműtötték a törött csuklóját Daniel Ricciardónak, a Formula–1-es AlphaTauri istálló ausztrál versenyzőjének, aki határozatlan ideig nem ülhet vissza a versenyautóba, és csapatának közlése szerint a továbbiakban is az új-zélandi Liam Lawson helyettesíti.

 

A 34 éves Ricciardo a múlt hétvégi Holland Nagydíj második szabadedzésén ütközött a falnak, és a balesetben eltört a csuklója, ennek következtében a forduló további programján már nem tudott részt venni. Az ausztrál versenyzőt vasárnap Barcelonában megműtötték, Zandvoortban az időmérő edzésen és a futamon is Lawson helyettesítette.

Az AlphaTauri hétfőn közölte, hogy Ricciardo műtétje jól sikerült, megkezdheti a rehabilitációt. A 21 esztendős Lawson a bemutatkozó F1-es viadalán 13. lett, miközben csapattársa, a japán Cunoda Juki csak a 16. helyen zárt a változó időjárási körülmények között lezajló és piros zászlóval félbe is szakított futamon.

„Reméljük, hogy Danielt minél hamarabb viszontláthatjuk a pályán, de amíg nincs teljesen rendben, addig a Zandvoortban kiváló munkát végző Liam helyettesíti majd, így a következő, számunkra hazai futamon, Monzában a hétvégén is” – írta az AlphaTauri.

Ricciardo féléves kihagyás után, a július végi Magyar Nagydíjon tért vissza az F1-es mezőnybe, a menesztett holland Nyck de Vries helyét vette át az AlphaTaurinál.

Legfrissebb hírek

„Gyermekkori álmom volt, hogy a Red Bull versenyzője legyek” – Lawson reagált a leváltására

F1
4 órája

Megalázónak és pánikszerűnek minősítették a Red Bull pilótacseréjét – Verstappen kedvelte a posztot

F1
10 órája

Bottas a McLarennel tesztel Spanyolországban

F1
11 órája

Cunoda a Red Bullban; Lawson a Racing Bullsban folytatja – hivatalos

F1
16 órája

Szorítok Hamiltonnak, hogy megnyerje a bajnokságot – Vettel

F1
2025.03.26. 13:03

A Red Bull már Japán előtt megválik Lawsontól; Verstappen nem örül – sajtóhír

F1
2025.03.26. 10:14

Hivatalosan is felveszi Nigel Mansell nevét a Hungaroring 4-es kanyarja

F1
2025.03.24. 13:07

„Nem vagyok hülye" – Lawson időt szeretne, de a Red Bull már Japán előtt megválhat tőle

F1
2025.03.24. 11:24
Ezek is érdekelhetik