F1: két évvel hosszabbított Hamilton a Mercedesnél

Vágólapra másolva!
2023.08.31. 14:25
null
Wolff (balra) megtartotta Russellt (középen) és Hamiltont is (Fotó: Getty Images)
Hivatalos honlapján megjelent közleményben közölte a Formula–1-ben szereplő Mercedes istálló, hogy Lewis Hamilton és George Russell is 2025-ig meghosszabbította szerződését a csapattal.

„Nagy örömmel jelentjük be, hogy Lewis Hamilton és George Russell is folytatja a megkezdett munkát a csapatnál és a következő két idényben is ők alkotják majd versenyzőpárosunkat” – kezdődik a Mercedes honlapján megjelent közlemény.

Ez tehát azt jelenti, hogy mindkét versenyző 2025 végéig szóló új szerződést írt alá. A Mercedes a hosszabbítás anyagi részleteiről nem számolt be, ám sajtóhírek szerint a hétszeres világbajnok keresete 100 millió font lesz ebben az időszakban.

Hamilton 2013-ban érkezett a Mercedeshez a McLarentől, azóta hat egyéni világbajnoki címet szerzett, s 82 győzelmet aratott a német istálló színeiben, amelyet nyolc konstruktőri vb-címhez segített hozzá. A 38 éves brit versenyző 2007 óta tagja a Formula–1 mezőnyének, s a tavalyi volt az első olyan éve, amikor nem nyert versenyt – legutóbb a 2021-es Szaúdi Nagydíjon diadalmaskodott.

George Russell eredetileg a 2024-es idényre szóló érvényes szerződéssel rendelkezett, az ő esetében a Mercedes hozzácsapott plusz egy évet. A 25 éves szintén brit pilóta 2017-ben csatlakozott a Mercedeshez, még a juniorprogramhoz, s onnan a Williams F1-es csapatának érintésével került Hamilton mellé a tavalyi idény előtt. Russell 95 F1-es versenyéből 36-ot teljesített a Mercedes pilótájaként, egyszer, a tavalyi Sao Pauló-i Nagydíjon győzött, s 10 alkalommal állt a dobogón.

Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

Norris vette át a vezetést Monzában, de rendkívül szoros az élmezőny

F1
2025.09.05. 18:01
Ezek is érdekelhetik