F1: „Hét-nyolc versenyző világbajnok lenne Verstappen helyén”

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.08.08. 13:25
null
Montoya nagyra tartja Verstappent, de szerinte a Red Bullnak köszönheti a jelenlegi formáját (Fotó: AFP)
A korábbi Formula–1-es versenyző, Juan Pablo Montoya úgy véli, Max Verstappen nem gyorsult semennyit az elmúlt két évben, és a holland Red Bulljában legalább nyolc versenyző tudna világbajnoki címet szerezni.

 

 

Max Verstappen letaglózó fölénnyel mehetett el a nyári szünetre, hiszen 125 ponttal, vagyis pontosan öt futamgyőzelemnyi előnnyel vezeti az egyéni vb-összetettet a közvetlen riválisa, Sergio Pérez előtt. A sorozatban harmadik világbajnoki címe felé száguldó holland az idén összesen tíz alkalommal állhatott fel a dobogó felső fokára, és egy esetleges újabb sikerrel a következő nagydíjon, Hollandiában beállítja a Sebastian Vettel által a 2013-as Belga és Brazil GP között felállított leghosszabb győzelmi széria rekordját is.

Bár a korábbi Formula–1-es pilóta, Juan Pablo Montoya nagyra tartja Verstappent, szerinte a mostani fölénye kizárólag az autónak köszönhető.

Belgiumban huszonkét másodpercet adott a csapattársának, aki ugyanazt az autót vezeti, mint ő. Nagyon könnyedén győzi le Checót, és az összes többi srácot, akivel egy istállóba került. Igen, a Red Bull nagyon erős, de az ő képességei által tűnik legyőzhetetlennek. Ha Max nem lenne, akkor most az F1-ben sokkal kiegyensúlyozottabb és izgalmasabb csata folyna. Remek munkát végez, de pont ugyanannyira tűnik legyőzhetetlennek, mint (Lewis) Hamilton tűnt a Mercedesszel, amikor ő nyert meg mindent. Ez a valóság” – jelentette ki a hétszeres futamgyőztes, majd kiemelte, a Red Bull-lal többen is fel tudnának érni a csúcsra.

Max remek pilóta, de jelenleg az övé a legjobb kocsi is. Semmivel sem gyorsabb, mint két évvel ezelőtt volt. A tempója ugyanolyan, csak épp az autója sokkal gyorsabb. Max helyén hét-nyolc versenyző is világbajnok lenne ezzel a Red Bull-lal. Például Pérez, Hamilton, (Carlos) Sainz, (Charles) Leclerc és (Lando) Norris is vb-címet szerezne. Az autósportban minden az időzítésről szól. A jelenleg érvényben lévő szabályok mellett a Red Bull a leggyorsabb, de ha hirtelen megváltoznának a regulák, talán nem ez lenne a helyzet.”

„Az világos, hogy ha nem vagy jó, akkor nehezebb a dolgod, mivel minél jobb vagy, annál nagyobb eséllyel kötsz ki jó csapatnál. Példának okán Norris nagyon jó versenyző, és a McLaren is sokat fejlődött az idén, de a Red Bullban valószínűleg bajnok lenne” – tette hozzá, majd kitért Hamiltonra is, aki több ízben kritizálta a Red Bull egyeduralmát.

„Mindig jó akkor panaszkodni, amikor nem nyersz, de amikor győzött, azt mondta, nem jelentett előnyt számára az autó. Valójában a Mercedes ugyanolyan fölényben volt, mint most a Red Bull. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy Lewis nem jó, épp ellenkezőleg, nagyszerű versenyzőnek tartom. De az a realitás ebben a sportban, hogy a legjobb kocsiban kell ülnöd.”

Legfrissebb hírek

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
7 órája

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
13 órája

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
13 órája

A Formula–1 egyetemén Oscar Piastri a professzor – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
16 órája

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
2025.07.27. 20:02

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
2025.07.27. 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
2025.07.27. 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
2025.07.27. 12:22
Ezek is érdekelhetik