F1: az olasz miniszter a futam törlését javasolja

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.05.17. 13:10
null
Imolában jelenleg nem lehet dolgozni, ha az olasz közlekedésügyi miniszter kérését meghallják, verseny sem lesz
Olaszország közlekedésügyi minisztere szerint nem szabad megtartani a hétvégi Emilia-romagnai Nagydíjat Imolában.

Matteo Salvini szerdán közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta, Emilia-Romagna tartományban katasztrófahelyzet alakult ki a Santerno folyó áradása miatt, ezért minden energiát a bajba jutottak megsegítésére kell fordítani.

Salvini kifejtette, hogy ha Imolában F1-es futamot rendeznek, a pályára érkező nézősereg dugót okoz, ami jelentősen lassítja a segítségnyújtásra tett törekvéseket.

Az imolai pályánál jelenleg is esik az eső, a víz elárasztotta a környéket és a pályát, kiürítették a paddockot, ha két napon belül nem javul jelentősen a helyzet, emiatt sem lehet versenyt rendezni.

A Toro Rosso, amelynek faenzai központja a közelben fekszik, szintén közleményt adott ki, a főhadiszállását is elérte az ár, és súlyos veszteségek érhetik.

Az F1 vezetői az imolai futam szervezőivel szerda délután dönthetnek arról, hogy lesz-e F1-es futam a hétvégén.

Legfrissebb hírek

Norris és Verstappen Piastrira helyezne nyomást; Russell és Hamilton dobogóra állna

F1
9 perce

A McLarenre nem volt ellenszer Spanyolországban: Piastri visszavágott Norrisnak

F1
3 órája

McLaren-uralom a spanyolországi időmérő előtt

F1
6 órája

Leclerc a vártnál jobbnak érzi a Ferrarit; Verstappennek már voltak rosszabb péntekjei

F1
23 órája

Piastri vette át a vezetést Spanyolországban; Norris elé Russell és Verstappen is befért

F1
Tegnap, 16:30

Norris nyitott az élen Verstappen és Hamilton előtt Spanyolországban

F1
Tegnap, 13:24

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
2025.05.29. 15:16

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17
Ezek is érdekelhetik