F1: volt főnöke szerint Schumacher neje „fogolyként” él

Vágólapra másolva!
2023.03.23. 13:32
null
Eddie Jordan 10 éve nem találkozhatott volt versenyzőjével (Fotó: Getty Images)
Idén decemberben lesz tíz éve, hogy Michael Schumacher, hétszeres Formula–1-es világbajnok, családjával síelve súlyos, életveszélyes sérülésekkel járó balesetet szenvedett, s azóta fél év kómában töltött időszak után, a családja körében gyógyul. Első F1-es csapatfőnöke, Eddie Jordan most arról beszélt, megérti, hogy a család miért nem engedte a baleset óta volt versenyzője közelébe, s arról is beszélt, hogy szerinte az expilóta felesége, Corinna, miért él szinte fogolyként az elmúlt tíz évben.

 

A 74 éves korábbi csapatvezető, Eddie Jordan arról beszélt a brit Sunnak, ő sem láthatta egykori versenyzőjét, amióta a baleset 10 éve megtörtént, ugyanakkor teljesen megérti, hogy a család ilyen döntést hozott.

„Nagyon nehéz Corinna és Mick számára megvédeni a magánéletüket, ami igazán szörnyű helyzet számukra, ezért hoztak néhány szabályt. Ezek közé tartozik, hogy csak Jean Todtot engedik Michael közelébe. Ez persze érthető is, hiszen a Ferrarinál nagyon közel kerültek egymáshoz, és én is elfogadtam, hogy nem mehetek hozzá. Túlságosan sokan szeretnének Michael közelébe kerülni. Ennek is köszönhető, hogy Corinna bizonyos értelemben szinte fogolyként élte az életét, hiszen egy partira, egy vacsorára vagy egyáltalán sehova nem tudott úgy elmenni, hogy ne Michaelről érdeklődjenek nála” – mondta Eddie Jordan, akinek a nevét viselő Jordan istállónál teljesítette első F1-es versenyét 1991-ben a Belga Nagydíjon Michael Schumacher.

 

 

Legfrissebb hírek

„Sainzot is elengedjem?" – a Ferrarinál izzott a rádió Miamiban, de senkiben sem maradtak rossz érzések

F1
6 órája

„Összeütköztök vagy nem előzöl" – Norris szerint Verstappen azt csinál, amit csak szeretne

F1
16 órája

Elmaradt az eső – Piastri vezérletével a McLaren erődemonstrációt tartott Miamiban

F1
19 órája

Életnagyságú LEGO-autók lepték el a miami pályát – videó

F1
22 órája

Miamiban szakad az eső – káoszfutamra van kilátás?

F1
23 órája

Verstappen tényleg csodát művel? Mennyire „rossz” a Red Bull a McLarenhez képest?

F1
Tegnap, 16:16

„Bármit teszünk, nem vagyunk elég gyorsak" – Leclerc egyre frusztráltabb a Ferrari helyzete miatt

F1
Tegnap, 13:05

A pilótabejelentés még várat magára – a Cadillac videóban mutatta meg 2026-os látványvilágát

F1
Tegnap, 11:05
Ezek is érdekelhetik