F1: Mick Schumachernek csak az édesapja támogatása hiányzik – Ecclestone

Vágólapra másolva!
2023.02.22. 12:19
null
Mick Schumacher (Fotó: AFP)
Bernie Ecclestone, a Formula–1-es világbajnoki sorozat korábbi irányítója szerint Mick Schumacher még mindig állandó versenyzőüléssel rendelkezne a szériában, ha édesapja, a legendás hétszeres vb-győztes Michael tanácsadóként mellette lenne.


Mick Schumacher a Haastól való távozását követően a Mercedes teszt- és tartalék versenyzője lett, Ecclestone pedig a német Sport Bild című magazinnak nyilatkozva úgy fogalmazott, sajnálja a fiatal pilótát, aki szerinte teljesen máshol tartana, ha édesapja személyesen tudná támogatni.

Michael Schumacher 2013 decemberében szenvedett súlyos síbalesetet, fejsérülései miatt többször műteni kellett, s azóta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Egészségi állapotáról konkrétumokat nem közöl a család, a legutóbbi hírek szerint genfi otthonában ápolják.

„Mick ma is egy jó csapat állandó versenyzője lenne, ha az édesapja tanácsadóként folyamatosan mellette tudna lenni. A tapasztalatának köszönhetően rengeteg apró részletet oszthatna meg a fiával, és nemcsak vezetéstechnikai, hanem sportdiplomáciai értelemben is meg tudná mutatni neki a helyes irányt” – fogalmazott a 92 éves brit üzletember.

Ecclestone szerint Mick Schumacher óriási terhet cipel, mert „az a legnagyobb problémája, hogy fel kellene nőnie a vezetéknevéhez.

Sajnálom őt, mert nagyon nehéz lesz csapatot találnia, különösen olyat, amellyel esélye lehet a győzelmekre” – jelentette ki Ecclestone.

A Formula–1 idei szezonja a csütörtöktől szombatig tartó hivatalos tesztnapokkal kezdődik Bahreinben, ahol a jövő hétvégén az első versenyhétvégét is rendezik.

(MTI)

Legfrissebb hírek

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
1 órája

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
2 órája

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
4 órája

„Elég sokáig tartott, nem igaz?” – Hülkenberg 15 év és 239 nagydíj után először ünnepelt a dobogón

F1
17 órája

Kettős McLaren-siker és Hülkenberg-dobogó a kaotikus Brit Nagydíjon

F1
23 órája

„Kib.szottul sz.r vagyok!” – Leclerc dühöngött az időmérő után

F1
2025.07.05. 21:25

„Voltak pillanatok, amikor csak vakartuk a fejünket” – a McLaren az időmérőn elbukott, de a versenyen nyerne

F1
2025.07.05. 20:26

Verstappen ellopta a show-t Silverstone-ban, az övé a pole pozíció az izgalmas időmérőn

F1
2025.07.05. 15:31
Ezek is érdekelhetik