F1: a „sznob, kapzsi” csapatokra panaszkodik az Andretti

ZS. B.ZS. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.13. 08:47
null
Sem az F1, sem az istállók vezetői nem fogadták kitörő örömmel, hogy az Andretti a General Motors háttértámogatásával csatlakozna (Fotó: AP)
Sem az F1, sem az istállók vezetői nem fogadták kitörő örömmel, hogy az Andretti a General Motors háttértámogatásával csatlakozna hozzájuk a jövőben. Az amerikai csapat csalódott.

 

Nem tér napirendre Michael Andretti afölött, hogy az F1 főszereplői mennyire ridegen fogadják csapata közeledését a világbajnoki sorozathoz. A sportág irányítói és istállói eddig azzal érveltek, hogy nagy autógyártó támogatása nélkül szinte semmilyen hozzáadott értéket sem képvisel a gárda, ám az általános hangulat a General Motors csatlakozásával sem változott meg.

A jelenlegi istállók állítólag máris azon tanakodnak, miként emelhetnék meg az új csatlakozók egyszeri „belépődíját” 600 millió dollárra, mert úgy vélik, csak ilyen jelentős összeg megfizetése kompenzálná őket kielégítően a bevételek több részre oszlásáért. Ez ráadásul bizonyítaná az istálló fizetési képességét és elkötelezettségét is, ami az F1 irányítóinak fontos. Egyelőre megjósolhatatlan, hová fut ki a történet, Andretti mindenesetre élesen kritizálta a sorozat szereplőinek hozzáállását.

„Minden a pénz miatt van – mondta a Forbesnak. – Azt gondolják, hogy a pénzdíj egytizedétől elesnek, és nagyon kapzsik, mert az amerikai szponzorokat is féltik tőlünk. Csak a mohóságuk vezérli őket, és kizárólag a saját érdekeiket tartják szem előtt, nem pedig a sorozat növekedését. A tulajdonosok is így vannak ezzel. Ez még mindig ugyanaz az európai klub, mint korábban. Nagyon sznob a hozzáállásuk, pedig több értéket adnánk, mint amennyit elveszünk.”

Bár az FIA tárt karokkal fogadná az amerikai csapatot, az F1 elutasító magatartása mindenképp vészjósló a projekt jövőjét illetően.

 

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
Tegnap, 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
Tegnap, 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
Tegnap, 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik