F1: így reagáltak a Ferrari pilótái Binotto távozására

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.01. 07:46
null
Leclerc (balra) elbúcsúzott főnökétől (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, Mattia Binotto, a Scuderia Ferrari csapatfőnöke lemondott a pozíciójáról és 28 év közös munka után otthagyja az olasz istállót, amelynek két F1-es versenyzője, Carlos Sainz Jr. és Charles Leclerc egyaránt a közösségi oldalaikon reagáltak a bejelentésre.

 

Nem sokkal a kedd reggel kiadott közleményt követően az olasz istálló pilótái Twitter- és Instagram-oldalaikon osztották meg véleményüket az utóbbi, közösen eltöltött időszakkal kapcsolatban, és fejezték ki köszönetüket Binotto felé.

Annak ellenére, hogy a csapat az idényben a várakozások alatt teljesített és a legtöbb kritika a vezetőséget érte, mégis mindkét versenyző pozitív hangvétellel, az eddigi éveket megköszönve búcsúzott a csapatfőnöktől.

„Köszönök mindent, Mattia. Négy intenzív évet töltöttünk együtt, tele boldog pillanatokkal és természetesen pár elkerülhetetlen nehézséggel is. Az irántad érzett megbecsülésem és tiszteletem sohasem halványult el, és mindig teljes odaadással küzdöttünk a közös célok eléréséért. Sok szerencsét mindenhez” – fejezte ki köszönetét Charles Leclerc az Instagram-oldalán.

„Köszönöm, Mattia. Örömömre szolgált melletted dolgozni tűzön-vízen át. Köszönöm a csodás emlékeket és a pillanatokat, amiket megosztottunk a pályán és azon kívül is. Minden jót kívánok a jövőbeli céljaidhoz” – fogalmazott Twitteren Carlos Sainz Jr.Leclerc-hez hasonló módon.

 


 

Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
15 órája

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
15 órája

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

Norris vette át a vezetést Monzában, de rendkívül szoros az élmezőny

F1
2025.09.05. 18:01
Ezek is érdekelhetik