Az F1-ben is betiltják a politikai szimbólumok használatát

Vágólapra másolva!
2022.12.20. 15:56
null
Sebastian Vettel a kanadai olajhomok-kitermelés ellen tiltakozó pólóban (Fotó: Getty Images)
A következő idénytől a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) büntetéssel sújtja azokat a versenyzőket, akik előzetes engedély nélkül politikai, vallási vagy személyes üzeneteket jelenítenek meg a nagydíjakon.


A vasárnap lezárult futball-vb-n sokáig kiemelt témát szolgáltatott, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) minden politikai, vallási vagy közéleti szempontból megosztó szimbólum megjelenítését tiltotta a játékosoknak, és bár ennek kapcsán több országban kritikus véleményeket is hallhattunk, 2023-tól a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) is átveszi ezt a gyakorlatot.

A Formula–1-et is felügyelő szervezet kedden frissítette Nemzetközi Sportkódexét, amelynek új, 12.2.1.n cikkelye értelmében szabályszegésnek minősül, ha egy versenyző „politikai, vallási vagy személyes üzenetet, véleményt jelenít meg, különösképpen, ha ezzel megsérti az FIA szabályzatában megfogalmazott, semlegességre vonatkozó általános alapelveket. Kivételt jelent, ha a nemzetközi eseményeken az FIA, a nemzeti eseményeken pedig a helyi autósport-szövetség előtte saját hatáskörben írásos engedélyt ad rá.”

Az F1-ben a 2020-as idénytől vált rendszeressé, hogy a versenyzők egy része pólóján vagy sisakján hívta fel a figyelmet az általa aggályosnak vélt emberjogi, politikai, közéleti problémákra. A legaktívabb e téren Lewis Hamilton és Sebastian Vettel volt, a német pilóta ezzel több versenyhelyszínen kivívta a vezető politikusok haragját is, ami aztán nyilvános üzengetésbe torkollt.

A szabályzat nem tér ki rá pontosan, milyen szankcióval sújtja az előírást megszegő versenyzőket, de a sportkódex alapján a maximális tétel akár 250 ezer eurós pénzbírság és eltiltás is lehet.

Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
1 órája

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik