F1: Binotto távozik a Ferrari éléről – hivatalos

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.11.29. 10:11
null
Binotto távozik a Ferrari éléről (Fotó: AFP)
A Ferrari hivatalos közleményben erősítette meg, hogy Mattia Binotto csapatfőnök távozik pozíciójából. A közlemény szerint Binotto lemondott. Az olasz csapatvezető 28 évig dolgozott az istállónál.

 

Korábban megírtuk, hogy sajtóinformációk szerint Mattia Binotto csapatfőnök pozíciója bizonytalan volt a Ferrarinál. A csapat ma reggeli közleménye szerint Binotto lemondott, és távozik az istállótól, amelyet 1995 óta szolgált.

„Úgy döntöttem, hogy sajnálatomra befejezem együttműködésemet a Ferrarival. Ez a helyes lépés, még ha nehéz lépésnek is mondható számomra. Elhagyom azt a céget, amelyet imádok, és amelynél huszonnyolc évig dolgoztam. Mindent megtettem annak érdekében, hogy a kitűzött célokat elérjük. Egy egységes és növekedésben lévő csapatot hagyok hátra. Egy erős csapatot, amely el fogja érni céljait, ebben biztos vagyok, és ehhez minden jó kívánok. Szeretném megköszönni mindenkinek, akivel érintkeztem az itt töltött időm során, amely tele volt nehézségekkel, de nagy elégedettséggel töltött el.” – írta közleményében Mattia Binotto.

A BBC szerint Frédéric Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke lehet Binotto utódja.

Legfrissebb hírek

„Az egész idényben nem voltunk elég jók” – Verstappen a bokszutcából a dobogóig tört előre, de nem igazán lát esélyt a vb-címre

F1
7 órája

Norris az újabb győzelemmel elhúzott a bajnokság élén; Antonelli és Verstappen is dobogón Brazíliában

F1
8 órája

Verstappen a bokszutcából rajtol a Sao Pauló-i Nagydíjon

F1
14 órája

„Elfelejthetem a bajnokságot” – Verstappen lemondóan nyilatkozott a Q1-es kiesése után

F1
2025.11.08. 21:54

Norris újra a pole-ban; Piastri „csak” negyedik; hullottak a világbajnokok az interlagosi időmérőn

F1
2025.11.08. 20:18

Norris nyert, és növelte az előnyét a kieső Piastri előtt a brazíliai sprintversenyen

F1
2025.11.08. 16:07

Piastri a vereség ellenére is elégedett; Verstappen szerint a Red Bull egyszerűen gyenge Brazíliában

F1
2025.11.07. 22:30

Norrisé a rajtelsőség Antonelli és Piastri előtt; Verstappen hatodik a brazíliai sprintidőmérőn

F1
2025.11.07. 20:20
Ezek is érdekelhetik