F1: hétmillió dollárra büntették a Red Bullt

Vágólapra másolva!
2022.10.28. 17:17
null
Fotó: AFP
Hétmillió dollár bírságot fizet a Formula–1-es Red Bull-istálló azért, mert túllépte a tavalyi költségplafont.

 

A már kétszeres világbajnok holland Max Verstappen csapatától ugyanakkor nem vonnak le visszamenőlegesen pontot. A büntetés része viszont, hogy az istálló az engedélyezettnél tíz százalékkal kevesebb időt fordíthat szélcsatornás fejlesztésre az elkövetkező 12 hónapban.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) október 10-én jelentette be, hogy a Red Bull – és az Aston Martin – az elmúlt idényben megsértette a költségplafonra vonatkozó szabályt.

Az FIA akkori közleménye szerint a Red Bull eljárási szabályt sértett, illetve kis mértékben költekezett túl, míg az Aston Martin esetében csak eljárási szabálysértést állapítottak meg a szakemberek.Négy hete, a Szingapúri Nagydíj idején jelent meg a sajtóban több helyen, hogy két istálló túllépte a 2021-ben 145 millió dollárban meghatározott költségvetési plafont.

Az FIA vonatkozó szabályozásában kis mértékű vétségnek minősül a költséghatár öt százalék alatti túllépése, jelentős szabálysértésnek pedig az e fölötti túlköltekezés. A szankciók ennek függvényében a megrovástól és pénzbírságtól a pontlevonáson át a kizárásig terjedhetnek.

A Red Bull tavaly 1.6 százalékkal, 2.2 millió fonttal lépte túl a költséghatárt. Az FIA közölte, hogy a büntetést a vétkes csapat elfogadta, a döntés végleges, azzal szemben fellebbezésnek helye nincs. Az illetékes testület az Aston Martint is elmarasztalta, 450 ezer dolláros bírságot szabott ki rá.

A plafon idén 140 millió, jövőre pedig 135 millió dollár lesz a költségcsökkentés jegyében. Ugyanakkor ebbe több tétel – például a versenyzők fizetése és a csapatok marketingtevékenysége – nem tartozik bele.

(MTI)

Legfrissebb hírek

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
10 órája

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
Tegnap, 14:59

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
2025.07.11. 11:40

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
2025.07.10. 16:21

Érzelmes üzenettel búcsúzott a Red Bull menesztett csapatfőnöke

F1
2025.07.10. 12:02

Reagált a csapatfőnök menesztésére Max Verstappen

F1
2025.07.10. 09:55

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
2025.07.09. 13:41
Ezek is érdekelhetik