F1: Nicolas Latifit jövőre lecseréli a Williams – hivatalos

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.23. 11:17
null
Latifi (balra) megy, Albon marad a Williamsnél (Fotó: Földi Imre)
A Formula–1-ben szereplő Williams istálló hivatalos holnapján megjelent közleményben tudatta, hogy a 2022-es idény végén megválik kanadai versenyzőjétől, Nicolas Latifitől. Arról még nem tudni, hogy ki lesz az utódja.

 

Nicolas Latifi a 2020-as Osztrák Nagydíjon mutatkozott be a Williams istállónál és a Formula–1-ben, majd a tavalyi Magyar Nagydíjon megszerezte pályafutása első pontjait, amikor a 7. helyen ért célba – máig ez a legjobb eredménye. A 2021-es hungaroringi verseny után még egy alkalommal – a következő futamon –, az emlékezetes Belga Nagydíjon szerzett pontot, miután a 9. helyen végzett a kétkörös versenyen.

Latifi szerződése az idény végén lejár a Williamsnél, s a grove-i istálló úgy döntött, nem hosszabbítja meg a csapat színeiben 55 versenyen 7 pontot szerző kanadai kontraktusát.

Az már korábban biztossá vált, hogy a a csapat másik versenyzője, Alexander Albon több évre szóló szerződést kötött a csapattal, az viszont még nem ismert, hogy ki foglalhatja el Latifi helyét jövőre. Az egyik befutó Nyck de Vries lehet, akinek Formula–1-es debütálása az Olasz Ngaydíjon igen jóra sikerült, ám a holland pilóta iránt az Alpine és az AlphaTauri is érdeklődik.

„Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy mindenkinek köszönetet mondjak a Williamsnél az elmúlt három évért – kommentálta a bejelentést Latifi. – Az F1-es debütálásom kissé elhúzódott a vírushelyzet miatt, és bár nem értük el azokat az eredményeket közösen, amikben reménykedtünk, ez egy nagyszerű kaland volt a számomra. Sosem felejtem el, amikor megszereztem az első pontjaimat Magyarországon, de készen állok a következő fejezetre a karrieremben.”

Legfrissebb hírek

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
Tegnap, 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49

David Coulthard: A csapatutasítások hozzátartoznak a Formula–1-hez, de ilyenkor a néző joggal lehet csalódott

F1
2025.09.21. 17:37

„Nehéz szavakba önteni, mennyire boldog vagyok” – Sainz jobban örül a mostani dobogójának, mint az elsőnek

F1
2025.09.21. 16:27

Verstappen érinthetetlen volt; Sainz a dobogón, Piastri a falban zárta az azeri futamot

F1
2025.09.21. 14:40
Ezek is érdekelhetik