F1: Albon lélegeztetőgépre került a vakbélműtét után; jobban van

Vágólapra másolva!
2022.09.12. 16:28
null
Albon bízik benne, hogy rajthoz tud állni Szingapúrban (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Williams thaiföldi versenyzőjénél, Alexander Albonnál a vakbélműtétet követően lépett fel nem gyakori szövődmény, ami légzési elégtelenséghez vezetett. A versenyző már elhagyhatta az intenzív osztályt.

 

Mint ismert, a Williams nem sokkal a hétvégi Olasz Nagydíj harmadik szabadedzése előtt közölte, hogy Alexander Albonnak vakbélgyulladása van, és műtét vár rá, aminek következményeként nem tudott autóba ülni a hétvége további részében. A thaiföldi helyét Nyck de Vries vette át, aki pályafutása első versenyén a top 10-ben zárt.

A grove-i alakulat hétfőn újabb közleményben számolt be beteg versenyzője állapotáról, és megosztott: ismert, de nem gyakori szövődmény lépett fel Albonnál a műtét után, ami légzési elégtelenséghez vezetett. A thaiföldit újra intubálni kellett, és az intenzív osztályra került.

Az állapota ezt követően szerencsére gyorsan javult, és vasárnap reggelre lekerült a lélegeztetőgépről. Albon most a kórház általános osztályán lábadozik, és várhatóan kedden haza is utazhat.

Az idei bajnokságban négy pontot szerző pilóta a felépülésre összpontosít, és bízik benne, hogy rajthoz állhat a soron következő Szingapúri Nagydíjon.

Legfrissebb hírek

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
Tegnap, 16:19

Montezemolo azonnal leigazolná Verstappent a Ferrarihoz

F1
2025.09.26. 14:00

Grosjean visszatért: megtette az első köreit a Haasszal Mugellóban – videók

F1
2025.09.26. 12:49

Romain Grosjean a balesete óta először ül F1-es autóba

F1
2025.09.25. 11:30

Christian Horner óriási összegű végkielégítést kap a Red Bulltól

F1
2025.09.22. 16:49

David Coulthard: A csapatutasítások hozzátartoznak a Formula–1-hez, de ilyenkor a néző joggal lehet csalódott

F1
2025.09.21. 17:37

„Nehéz szavakba önteni, mennyire boldog vagyok” – Sainz jobban örül a mostani dobogójának, mint az elsőnek

F1
2025.09.21. 16:27

Verstappen érinthetetlen volt; Sainz a dobogón, Piastri a falban zárta az azeri futamot

F1
2025.09.21. 14:40
Ezek is érdekelhetik