Videó: Leclerc a falban kötött ki Lauda Ferrarijával Monacóban

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2022.05.15. 20:22
null
Nem megy Charles Leclerc-nek Monacóban (Fotó: AFP, archív)
Továbbra sincs szerencséje hazájában a monacói Charles Leclerc-nek. A Ferrari F1-csapatának versenyzője a Grand Pix Monaco Historique nevű, régi, legendás F1-es járgányokat felvonultató rendezvényen Niki Lauda egykori autóját, egy 1975-ös Ferrari 312-est vezethetett, azonban a célegyeneshez közeledve megcsúszott, és a falban kötött ki.
„Amikor azt hiszed, hogy már a világ összes balszerencséje elért téged Monacóban, majd elveszíted a fékeket a Rascasse-kanyarba menet az egyik legikonikusabb, történelmi Ferrariban…” – írta a történésekre reagálva a világbajnoki pontverseny éllovasa az Instagramon.

Leclerc-nek nincs szerencséje Monacóban: az F1-ben 2018-ban – még az Alfa Romeóval – nem ért célba, de mivel teljesítette a futam 90 százalékát, a 18. helyen rangsorolták. 2019-ben kiesett, míg 2021-ben technikai probléma miatt el sem rajtolhatott, pedig az első rajthelyet szerezte meg az időmérőn. 2020-ban a koronavírus-járvány következményeként nem rendezték meg a Monacói Nagydíjat. Idén május 29-én kerül sor a patinás versenyre a miniállamban.


 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik