F1: Lewisszal egymás szemébe néztünk, és megvolt a tisztelet – Verstappen

Vágólapra másolva!
2021.12.17. 11:35
null
Verstappen csütörtök este átvette a bajnoki trófeát Párizsban (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull holland pilótája, Max Verstappen úgy érzi, minden, ami a bajnoki címét követően jön, már csak ráadás, hiszen elérte az életcélját. A holland a riválissal, Lewis Hamiltonnal vívott csatájáról is szót ejtett a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) évzáró díjátadó gáláján Párizsban, és elmondta, továbbra is nagyon tisztelik egymást.

 

Max Verstappen csütörtök este a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) évzáró díjátadó gáláján vehette át a bajnoki trófeát, miután a Mercedes aznap délelőtt jelezte, eláll a fellebbezéstől. A holland, noha úgy érzi, beteljesült az álma, még jó néhány évig versenyezni szeretne a Formula–1-ben.

Azzal, hogy világbajnok lettem, elértem az életcélom. Minden, ami ezután jön, már csak ráadás. Természetesen továbbra is nyomni fogom, és még jó néhány évig a Formula–1-ben leszek" – kezdte Verstappen, majd a sikerig vezető útról is beszélt.

„Noha nagyon jó érzés, hogy világbajnoknak neveznek, inkább a hosszú utazásra gondolok, és a sok édesapámmal közösen eltöltött időre, amikor azon dolgoztunk, hogy ma itt lehessek. Hosszú és kemény idény áll mögöttünk, és fantasztikus érzés, hogy végre elértem a célomat. Remélem, még sokszor sikerül."

A Red Bull-pilóta ezt követően szót ejtett a díjátadótól távol maradó riválisáról, Lewis Hamiltonról is.

„Hihetetlen csatát vívtunk Lewisszal, aki a Formula–1 egyik legnagyszerűbb versenyzője. Folyamatosan hajtottuk egymást, és a végén, amikor egymás szemébe néztünk, megvolt a tisztelet. Ez a legfontosabb."

Legfrissebb hírek

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
Tegnap, 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik