F1: Csakis a show miatt engedtek el minket – Norris

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.12.13. 10:55
null
Norrist meglepték a versenyirányítás ellentétes közlései (Fotó: AFP)
A Formula–1-es McLaren brit versenyzője, Lando Norris megrökönyödött az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj utolsó köreiben hozott versenyigazgatói döntésektől, és megítélése szerint csakis a show miatt engedték el a mezőnyt a végén.

 

Meglehetősen ellentmondásos körülmények között nyert és kaparintotta meg az első világbajnoki címét Max Verstappen. A hollandot már a rajtnál megelőzte az eggyel keményebb keveréken induló rivális, Lewis Hamilton, aki a kopottabb gumikon is tíz másodperc felett tartotta az előnyét egészen a Nicholas Latifi autótörése miatt előidézett biztonsági autós szakaszig.

Ami ez után következett, az nemcsak a rajongókat, hanem a Formula–1 résztvevőit is kétségek között hagyta, hiszen a versenyirányítás először azt közölte, hogy a lekörözött versenyzők nem vehetik vissza a körüket, majd hirtelen változtatott ezen, de csak a Hamilton és Verstappen közötti öt lekörözött autót engedte el, és a versenyt még ugyanabban a körben újraindította szemben a szabálykönyvbe foglaltakkal, melyek szerint a jelzést követő körben hajt ki a safety car.

Mindez az időközben friss lágyra váltó Verstappent hozta helyzetbe, aki könnyedén megelőzte a több mint negyvenkörös keményeken futó Hamiltont, és a bajnoki címet érő első helyen szelte át a célvonalat.

A körét végül visszavevő ötösfogat élén autózó mclarenes Lando Norris is összezavarodott az ellentétes kommunikáció miatt, és a megítélése szerint kizárólag a show miatt engedték el a mezőnyt egy körre úgy, hogy csak ők vehették vissza a körüket. A brit szerint elfogadhatatlan, ha ez hatással volt a végeredményre.

Nem tudom, milyen döntések születtek az alapján, amit a versenyirányítás először közölt. Ha Lewis és a Mercedes amiatt határozott úgy, hogy nem jön ki egy újabb kerékcserére, mert a lekörözöttek nem mehettek el, majd hirtelen mégis, akkor az teljes mértékben elfogadhatatlan."

„Én nem tudom, pontosan mit közölt és tett a versenyirányítás, de mindenképpen vitatható volt. Ami azt illeti, nem is tudtam, hogy csak az első három vagy négy lekörözött mehetett el Max elöl. Szóval nyilván azért csinálták, hogy csata legyen. Természetesen a televízióról szólt az egész. Az eredmény miatt történt. Hogy sportszerű volt-e vagy sem, én nehezen tudom eldönteni."

Az egyéni összetettet a hatodik helyen záró McLaren versenyzőjétől megkérdezték azt is, meglepődött-e azon, hogy a versenyirányítás először azt közölte, nem vehetik vissza a körüket. Norris szerint egyáltalán nem lett volna egyedülálló az eset, és inkább azt nem értette, miért változtattak a döntésen. „Néha elengednek, néha nem. Fele-fele arányban körülbelül. De hogy először azt mondták, nem engednek el minket, majd hirtelen változtattak az utolsó körre, csak azért, hogy legyen egy egykörös harc, őszintén meglepő."

A Mercedes által a biztonsági autós procedúra megsértése kapcsán benyújtott óvást a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) első körben elutasította, a sorozatban nyolcadik konstruktőri címét vasárnap megszerző csapat ugyanakkor jelezte, fellebbezni kíván az ítélet ellen.

Legfrissebb hírek

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2 órája

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
4 órája

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
6 órája

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
7 órája

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
9 órája

„Elég sokáig tartott, nem igaz?” – Hülkenberg 15 év és 239 nagydíj után először ünnepelt a dobogón

F1
22 órája

Kettős McLaren-siker és Hülkenberg-dobogó a kaotikus Brit Nagydíjon

F1
Tegnap, 15:25

„Kib.szottul sz.r vagyok!” – Leclerc dühöngött az időmérő után

F1
2025.07.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik