F1: Grosjean megégett kezét megoperálták, bőrátültetésen esett át

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.11.03. 14:01
null
Grosjean bal keze nagyon csúnyán megégett a balesetben (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, tavaly novemberben a Formula–1-es Bahreini Nagydíjon hatalmas balesetet szenvedett Romain Grosjean. Az autó kettétört, kigyulladt, lyukat ütött a szalagkorláton – a francia pilóta csodával határos módon kiszabadult a lángok közül. Grosjeannak a tűz miatt a keze sérült meg a legjobban, ezt operálták meg most.

„A gyerekeket beviszem az iskolába, aztán irány a konditerem, majd következhet a bőrátültetés. Mozgalmas nap lesz.”


Ezt Romain Grosjean még kedden írta, azóta pedig átesett a bőrátültetésen. A kezével viccelődő pilóta az Instagram-oldalán elmondta, sikeres volt az operáció és szerda délután hazamehet.


„Jól sikerült az operáció. Holnap délután haza is mehetek a vizsgálatok után. Már alig várom, hogy megoszthassak veletek néhány fotót az új kezemről!”

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik