F1: a Mercedes elkerülné a versenyzői közötti rivalizálást a következő idényben

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.09.20. 12:54
null
Lewis Hamilton (balra) és Toto Wolff (FOtó: AFP)
Toto Wolff szerint a Formula–1-es világbajnoki címvédő Mercedes istálló mindent megtesz majd annak érdekében, hogy elkerülje a csapaton belüli rivalizálást Lewis Hamilton és George Russell között – írja az MTI.


Russell a következő idényben veszi át a finn Valtteri Bottas helyét, és a Williamstől érkező 23 éves brit versenyző habitusából kiindulva vélhetően kiélezett lesz a küzdelem közte és hétszeres világbajnok honfitársa között. Russell – aki 2017 óta tagja a Mercedes tehetséggondozó akadémiájának – eddig egyik versenysorozatban sem talált legyőzőre csapaton belül.

„Bizonyította, hogy helye van a legjobbak között, a Mercedesnek pedig az a feladata, hogy a lehető legjobban beépítse a csapatba– jelentette ki Toto Wolff, majd hozzátette: – Rendkívül nagy nyomás van rajta, mert olyan csapattárs mellé kerül, akinek elképesztő eredményei vannak, ezért nagy lesz a jelentősége annak, hogy hogyan terelgetjük őt.”

A csapatfőnök úgy gondolja, Hamilton képes lesz megtartani dominanciáját, de Russell így is remekelhet.

Hamilton eddig szintén rendkívül hatékony volt csapattársaival szemben. A most is címvédő brit versenyzőt csak Nico Rosberg tudta felülmúlni a 2016-os évadban, amikor megszerezte előle a világbajnoki címet, igaz, a német pilóta a diadala után vissza is vonult.

Hamilton ebben a szezonban olyan kemény csatát vív a Red Bull holland versenyzőjével, Max Verstappennel, amelyhez hasonlóra évek óta nem volt példa az F1-ben.

Legfrissebb hírek

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
3 órája

Távoli álom csupán a közös F1-es, MotoGP-s „szuperhétvége”

Egyéb autó-motor
3 órája

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
Tegnap, 12:18

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2025.08.20. 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48
Ezek is érdekelhetik