F1: sejtelmes képet posztolt Bottas – aláírta az új szerződését?

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.31. 14:01
Instagram-történetben tett közzé egy képet Valtteri Bottas, amin sokak szerint az új szerződése látható – természetesen lefordítva. A kérdés így már csak az, hogy a Mercedes-pilóta melyik csapattal kötött megállapodást.

Minden évben, általában a szezon második felében eljön az időszak, amikor a legégetőbb kérdéssé a pilótapiac alakulása válik. Ez természetesen idén sincs másképpen, ráadásul ezúttal a mezőny egyik legfontosabb üléséről van szó. Hosszú hetek óta téma ugyanis, hogy a Mercedes az idény végén megválhat Valtteri Bottastól, akinek a helyét George Russell veszi át.a legégetőbb kérdéssé a pilótapiac alakulása válik. Ez természetesen idén sincs másképpen, ráadásul ezúttal a mezőny egyik legfontosabb üléséről van szó. Hosszú hetek óta téma ugyanis, hogy a Mercedes az idény végén megválhat Valtteri Bottastól, akinek a helyét George Russell veszi át.

Toto Wolff még a nyári szünetben elárulta, hogy már megszületett a döntés arról, ki lesz Lewis Hamilton csapattársa 2022-ben, de leghamarabb a Belga Nagydíjon jelentik azt be. A spái hétvége azóta lement, azonban mindössze egy héttel később Zanvoortban folytatódik a szezon. Ráadásul a Bottas által posztolt kép még inkább azt sejteti, hogy hamarosan végre kiderül, hogyan alakul a jövő évi mezőny.

Bottas talán már aláírta a 2022-es szeződését (Fotó: Instagram/Valtteri Bottas)
Bottas talán már aláírta a 2022-es szeződését (Fotó: Instagram/Valtteri Bottas)

 

A külföldi hírportálok szerint egyébként az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a Mercedesnél Russell váltja Bottast, aki jövőre az Alfa Romeónál versenyezhet. Frédéric Vasseur, a svájci istálló csapatfőnöke nemrég úgy nyilatkozott, hogy akár mindkét versenyzőjüktől megválhatnak az idény végén, s bár Antonio Giovinazzi jövőjéről egyelőre nem sokat tudni, Bottas valószínűleg a honfitársát, Kimi Räikkönent váltaná. Könnyen lehet, hogy a 2007-es világbajnok végleg búcsút int a Formula–1-nek a szezon végén.

Legfrissebb hírek

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
16 órája

Távoli álom csupán a közös F1-es, MotoGP-s „szuperhétvége”

Egyéb autó-motor
16 órája

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
2025.08.21. 12:18

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2025.08.20. 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48
Ezek is érdekelhetik