F1: jelentős fejlesztéssel készül a Ferrari a szünet után

Vágólapra másolva!
2021.08.11. 11:06
null
Nagy előrelépést tehet a Ferrari (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto megerősítette, hogy jelentős motorfejlesztésekkel készülnek a folytatásban.

 

Sebastian Vettel utólagos büntetése után Carlos Sainz Jr. örökölte meg a harmadik helyet a Magyar Nagydíjon, és az így összegyűjtött pontoknak, valamint a fő rivális, a McLaren nullázásának köszönhetően a Ferrari holtversenybe fellépett a wokingiak mellé a konstruktőri tabella harmadik helyére még a szünet előtt.

A két csapat csatározása a folytatásban is sok izgalmat hozhat: a McLaren Magyarországon is bevetett aerodinamikai fejlesztéseket, és azt ígérte, érkeznek még frissítések, míg noha a Ferrari bevallottan már teljesen átállt a 2022-es projektre, nemrég kiderült, így is várható jelentős módosítás nála.

A maranellóiak ugyanis a Mercedesétől és a Hondáétól eltérő utat választottak a motorok terén, hiszen míg a német, illetve a japán motorgyártó teljesen új specifikációval vágott neki az évnek, és így már csak megbízhatósági okokra hivatkozva változtathat, a Ferrari úgy határozott, egyes hajtóegységeken nem frissít, és a tavalyi specifikációval kezdi meg a 2021-es kiírást, aminek értelmében lehetősége van idény közben is újat bevetni az adott elemekből.

Tisztázzuk, mi áll a 2021-es szabályokban: lehet teljesen új erőforrásod! Ez azt jelenti, hogy bevethetsz új specifikációt valamennyi hajtóegységből. Mi az év elején nem tettük teljessé az erőforrásunkat, vagyis vannak olyan elemeink, amelyek tavalyiak. Most ezeknek a továbbfejlesztett változatát vetjük be, és úgy hiszem, ez jelentős előrelépést fog jelenteni a számunkra az idény végén, valamint tapasztalatot szerezhetünk 2022-re gondolva is" – nyilatkozta a csapatfőnök, Mattia Binotto, aki azt is elárulta, a fejlesztések nem fognak megérkezni Monza előtt, vagyis a motorerő szempontjából két legfontosabbnak számító pályán, a belgán, valamint az olaszországin várhatóan szenvedni fognak.

Nehéz versenyre számítunk Spában, hiszen hét tizedre vagyunk a legjobbtól, és ennek a lemaradásnak a nagy részét, legalább hatvan százalékát az erőforrás adja. E téren hátrányban vagyunk a legjobbakhoz képest, és úgy véljük, a Mercedes és a Honda is előttünk jár. Egy olyan pályán, mint a spa-francorchamps-i, ha megnézzük a szimulációkat, láthatjuk, hogy nagyon sokat jelent a motor, és időmérős körön jelentős a különbség."

Az új specifikációk bevetésének időzítése ugyanakkor némi fejtörést okozhat, mivel Sainz esetében a friss motor már büntetést vonna maga után, míg Leclerc hiába cserélhet még egyszer hátrasorolás nélkül, a hungaroringi balesetben elvesztett idei második erőforrását követően várhatóan előbb a régebbi specifikációt lesz kénytelen megkapni a továbbfejlesztett debütálása előtt.

Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
14 órája

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
15 órája

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55
Ezek is érdekelhetik