Domenicali: Minden adva van a Magyar Nagydíj hosszú távú jövőjéhez

Vágólapra másolva!
2021.08.01. 15:02
null
Stefano Domenicali szerint a Magyar Nagydíj lenyűgöző (Fotó: AFP)
A Formula–1 elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali a Nemzeti Sportnak adott interjújában beszélt a Magyar Nagydíj jövőjéről, hazánkhoz köthető emlékezetes élményeiről és a világbajnoki sorozatról.

 

– Gondolta volna egy éve, hogy az idén már az F1 vezetőjeként térhet vissza hazánkba?
– Erre nagyon egyszerű a válasz: nem! – mondta a Nemzeti Sportnak adott interjújában a világbajnoki sorozatot vezető Stefano Domenicali, a Ferrari korábbi csapatfőnöke. – Akkor is fantasztikus munkám volt a Lamborghini vezérigazgatójaként, de az életben vannak olyan vonatok, melyekre csak egyszer szállhat fel az ember, én pedig nem akartam lemaradni erről. Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy az F1 elnök-vezérigazgatójaként lehetek most itt. Úgy vélem, jól tudunk együtt dolgozni a csapatokkal a sportág érdekében.

– Kijelenthető, hogy tavaly a legbizonytalanabb időkben Ausztriának és Magyarországnak volt köszönhető, hogy hosszú hónapok után újra beindult az élet az F1-ben?
– Ez ténykérdés. És ennek is köszönhető, hogy egy évvel később már ennyi ember kint lehet a lelátókon is. A Covid ellenére az emberek lelkesedése idén talán még a korábbiaknál is nagyobb. A Formula–1 kitűnő formában van, új rajongókat tudunk megszólítani, ami sokat jelent nekünk.

– Mit gondol a Magyar Nagydíjról?
– A Magyar Nagydíj lenyűgöző! Amikor először idejött a Formula–1 1986-ban, senki sem gondolta volna, hogy 2021-ben még mindig itt lesz. Ez a folytonosság nagyon sokat jelent nekünk, mert jól mutatja a magyar emberek szenvedélyét. Minden évben rengetegen jönnek ide Kelet-Európa többi országából is. Ezért is tervezünk itt hosszú távra.

– Melyek a legszebb és legrosszabb élményei Magyarországon?
– A legrosszabbal kell kezdenem, mert annyira egyértelmű: Felipe Massa 2009-es balesete. A Ferrari csapatfőnökeként végig ott voltam mellette, és együtt éltem át vele a nehéz pillanatokat. Egyfelől a sorsnak, másfelől pedig a magyar egészségügyi szakembereknek köszönhető az, hogy megmenekült. Nagyon hálásak vagyunk az orvosi csapatnak – kemény napok voltak, de hál Istennek azóta is minden rendben Felipével, aki szintén ugyanígy vélekedik erről az időszakról. Ami a legszebb pillanatokat illeti, szerencsére rengeteg fantasztikus versenyünk volt itt a Ferrarival. Ezek az élmények mindig vissza idézik a régi szép időket, melyeket örökre megőrzök magamnak.

– Hogy látja a versenyünk jövőjét?
– Nagyon erősnek. Minden adva van ahhoz, hogy még hosszú-hosszú ideig Formula–1-es versenyeket rendezzünk Magyarországon.

PRODUKTÍV VOLT A SZOMBATI EGYEZTETÉS

Stefano Domenicali a Nemzeti Sporton kívül az M4 Sportnak is interjút adott, amelyben többek között szót ejtett a Magyar Nagydíj illetékeseivel történt szombati egyeztetésről is. Az olasz vezető örül, hogy a felek törekvései megegyeznek a futamot illetően:

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk Magyarországon. Köszönetet kell mondanom minden vezetőnek, és illetékesnek, hogy 1986 óta megrendezik a Magyar Nagydíjat, melyen rendre káprázatos hangulat uralkodik. Olyasmiről beszélünk, amely szervesen hozzájárul a Formula–1 történelméhez, ez azonban a jövőt tekintve önmagában nem elég. Szombat reggel ezért fantasztikus megbeszélést folytattunk Palkovics László miniszter úrral a jövőről. Arról beszéltünk, hogy hiszünk benne, a Formula–1 nagyon fontos szerepet játszhat a magyar innovációkat és új technológiákat érintő törekvésekben. Bár a konkrét megegyezésekhez még idő kell, az alapokat lefektettük, és úgy véltük, ez a megfelelő időpont arra, hogy tovább erősítsük a kapcsolatot.”

 

Legfrissebb hírek

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
8 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
14 órája

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
16 órája

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
16 órája

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
17 órája

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49

Norrisé a pole pozíció Piastri és Leclerc előtt; Hamilton már a Q1-ben kiesett a spái időmérőn

F1
2025.07.26. 15:36

Verstappen aratott sikert a két McLaren előtt a spái sprintversenyen

F1
2025.07.26. 11:35
Ezek is érdekelhetik