Sokoldalú spanyol zseni – Fernando Alonso negyvenesztendős

A ZSENI
Fernando Alonso 1981. július 29-én született Oviedóban, ahol már háromévesen biztatóan terelgette az édesapja által épített minigokartját. Apja a kis járgányt eredetileg a nővérének szánta, őt azonban egyáltalán nem érdekelte a négykerekű – annál inkább a lelkes kisfiút. Helyi futamokon ötéves korától vett részt, ragyogó tehetsége pedig már akkor olyan nyilvánvaló volt, hogy a család mindig számíthatott különböző szponzorok és menedzserek segítségére, akik állták a versenyzés egyre növekvő költségét. Hazájában, aztán nemzetközi szinten is halmozta a gokartos diadalokat, majd 17 évesen bajnok lett a Euro Open by Nissan sorozatban, felkeltve az F1-es csapatok érdeklődését. A legmélyebb benyomást a Benettont irányító Flavio Briatoréra tette, aki egy sikeres F3000-es évad után 2001-ben már menedzserként el is intézett Alonsónak egy idényt a Minardinál, amelynél mindenkit lenyűgözött. Nemcsak csapattársait szedte ízekre, de sokszor a Benettonokat is megelőzte, Briatore pedig alig várta, hogy lejárjon Jenson Button szerződése, és 2003-ra végre beültethesse pártfogoltját az akkor már Renault néven szereplő autóba. A spanyol tehetség nem is okozott csalódást, rögtön pole pozíciókat, dobogókat, sőt győzelmet szerzett. Amikor aztán csapata 2005-ben topautót épített, Alonso azt is bebizonyította, világbajnoki fából faragták, mert először Kimi Räikkönent, majd a következő évben Michael Schumachert legyőzve hódította el a vb-trófeát. Amikor 25 évesen már kétszeres bajnoknak vallhatta magát, mindenki benne látta a következő nagy rekordhalmozót, ám hiába vezetett ezután is évről évre egyre magasabb szinten, további három alkalommal is az évadzárón maradt le az újabb összetett diadalról, aztán 2013-tól a Ferrari és a McLaren már nem tudott képességeihez méltó autót biztosítani neki. A harmadik vb-cím azóta is várat magára.

A BALHÉS
Alonso eredményeire egész F1-es pályafutása során kifejezetten negatívan hatott önérzetes, sértődékeny természete. Már a Renault-nál is akadtak emlékezetes kifakadásai (például a 2005-ös montreali őrjöngése a csapatrádión), sőt, dacosságát még a legnagyobb diadalok idején sem tudta levetkőzni. Miután pályafutását több, mint húsz éven keresztül segítették különböző szakemberek, menedzserek és nem utolsósorban a több száz fős Renault-csapat, közvetlenül első vb-címe megnyerését követően képes volt így nyilatkozni: „Gyakorlatilag teljes karrierem során egyedül harcoltam bármiféle segítség nélkül. Az F1-be is az alsóbb kategóriás eredményeim és a szponzoraim révén kerültem be. Ez a cím a maximum, amit elérhettem a karrieremben, de ezt legfeljebb három-négy embernek köszönhetem, nem többnek.”   A Renault-nál Briatore még kiválóan tudta kezelni az önérzetes Alonsót, de előre figyelmeztette, a brit McLarennél nem számíthat hasonló dajkálásra. Ennek ellenére 2007-ben a wokingiakhoz igazolt, s valóban hetek alatt megromlott a kapcsolata a csapatvezetőséggel, amely nem volt hajlandó kiemelt státust biztosítani neki Lewis Hamilton mellett. Emiatt megzsarolta főnökeit, hogy az akkoriban kipattant kémbotrányban kompromittáló adatokat továbbít az FIA-nak, aztán már nem is állt szóba velük. Ezután visszatért a Renault-hoz, de a sikertelenség miatt 2010-ben csatlakozott a Ferrarihoz. Az olaszokkal is zaklatott volt a viszonya, mert nem tudta elviselni, hogy az istálló képtelen a zsenialitásához méltó autót építeni. Kétszer is az utolsó futamon maradtak le a vb-címről, és az oda-vissza szurkálódásokat egyre inkább megsínylette a kapcsolat. A McLarenhez 2015-ben visszatérve a Honda vezetőit borította ki azzal, hogy rendszeresen nyilvánosan szapulta a japán cég motorját, eközben pedig a Red Bull vezetőivel is folyamatos szócsatát vívott a médiában – újabb és újabb befolyásos embereket magára haragítva.

A SOKOLDALÚ
Alonso F1-es pályafutását az elmúlt csaknem tíz évben úgy lehetne jellemezni, hogy mindig a jó helyen volt, de rossz időben. Az előzmények és a papírforma alapján a Ferrarival és a McLaren-Hondával is a csúcsra kellett volna érnie, de különböző okokból mindkét projekt kudarcba fulladt. Mivel megfelelő autó híján időközben Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is túlszárnyalta vb-címek számában, egy idő után feladta a reményt, hogy ő is az F1-ben halmozza a rekordokat, ezért új célt tűzött ki maga elé: a „hármas korona” megszerzését. Az autósport történetében kizárólag Graham Hill volt képes megnyerni a három legnagyobb versenyt (Monacói Nagydíj, Indy 500, Le Mans-i 24 órás), ennek tetejébe pedig az F1-es bajnokságot is. Alonso ezért 2017-ben nekiveselkedett, hogy ő legyen a következő, és bár Indianapolisban egyelőre nem termett neki babér, Le Mans-ban kétszer is nyert, a megbízhatósági vb-n (WEC) bajnok lett, aztán a daytonai 24 óráson győzött, sőt, első Dakar-próbálkozása is kiemelkedően sikerült, hiszen a 13. helyen zárt. Már az F1-ben is éveken át erőn felül teljesített (ez különösen a Ferrarinál volt feltűnő), de nyilvánvaló tehetségét és sokoldalúságát más kategóriákban végre győzelmekkel és bajnoki címekkel is újra bizonyíthatta. A spanyol klasszis lelkének jót tett, hogy ha már az F1-ben rendszeresen pechesen alakultak a csapatváltásai, legalább máshol sikeres tudott lenni, így frissebben, motiváltabban tért vissza idén az Alpine-hoz, amellyel negyvenen túl sem tartja lehetetlen küldetésnek a vb-cím megszerzését.

A PSZICHOLÓGUS
A spanyol klasszis egyik hatékony fegyvere a pszichológiai hadviselés, amellyel több ellenfelét és csapattársát is megbénította már. Ellentmondást nem tűrő stílusával az első pillanatban képes maga mellé állítani az istálló nagyobbik részét, és lehengerlő eredményeivel úgy csinál szinte bárkiből kettes számú pilótát, hogy az észre sem veszi. A Renault-nál Giancarlo Fisichella és Nelson Piquet Jr., a Ferrarinál Felipe Massa és Kimi Räikkönen, a McLarennél pedig Stoffel Vandoorne nyugodott bele viszonylag csendesen a sorsába – az évek során egyedül az újonc Lewis Hamiltonban talált emberére, de a brit átlagon felüli klasszisa később világosan kirajzolódott. Megesett, hogy Alonso saját csapatát is csípős megjegyzésekkel próbálta jobb teljesítményre sarkallni, amit például a Ferrari akkori elnöke, Luca di Montezemolo egy idő után egyre nehezebben viselt, és ez is szerepet játszott a szakításban. De Alonso a más istállónál versenyző ellenfeleivel szemben is szívesen alkalmazott pszichológiai játszmákat, leginkább 2012 körül, amikor szinte hetente lenyilatkozta, hogy Sebastian Vettel csak az autója miatt szerzi sorra a győzelmeket. Hamilton domináns évei alatt előszeretettel aposztrofálta a „valaha volt legunalmasabb versenynek” a brit adott diadalát, holott korábban ő is számos eseménytelen rajt-cél győzelmet aratott – akkoriban még nem zavarta az egysíkúság.

AZ ÖRÖKIFJÚ
Már a McLarennél töltött utolsó éveiben is bőven 35 éves kora fölött semmisítette meg csapattársát, Stoffel Vandoornét, és közel a negyvenhez (közvetlenül egy állkapocscsonttörés után), két év kihagyást követően idén is elképesztően magas színvonalon teljesít. Megszállottságával Alonso bámulatba ejtette az Indy 500, a WEC és a Dakar mezőnyét is, az F1-be visszatérve pedig egyetlen százalékkal sem vett vissza, sőt. Elmondása szerint a fizikai felméréseken kapott értékei jobbak, mint valaha, és rövid visszarázódás után már az eredményeket is szállítja. Bár az idei első hat futamon még 24 éves csapattársa, Esteban Ocon tűnt meggyőzőbbnek az Alpine-nál, a legutóbbi négy versenyen „a nagy öreg” úgy döngölte földbe ifjú kollégáját, mint korábbi istállón belüli „áldozatait”. A középmezőnybe sorolható autója miatt lehetőségei nyilván behatároltak, de egyre világosabban látszik, hogy régi jó szokásához híven rendszeresen kihozza a maximumot autójából – sőt, mérnökei szerint néha annál is többet. Kiváló rajtjai továbbra is élményszámba mennek, és ha a második spielbergi hétvégén nem tartják fel az időmérőn, lazán a legjobb hat-hét között zárt volna, vagyis nemcsak erős versenytempójáról tesz rendre tanúbizonyságot, hanem azt is bizonyítja, egykörös teljesítménye sem kopott meg. A 2022-ben kezdődő új technikai érában talán ismét eljön a spanyol ász ideje.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. július 24-i lapszámában jelent meg.)