F1: Honda-motorral folytatja a Red Bull és az AlphaTauri – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.02.15. 11:50
null
Fellélegezhetnek a Red Bullnál és az AlphaTaurinál a motorpartnerükkel kapcsolatos kérdést illetően (Fotó: AFP)
Miután megszavazták a csapatok a motorfejlesztések befagyasztását 2022-től, hivatalossá vált az is, hogy a Red Bull és fiókcsapata, az AlphaTauri egészen a 2024-es idény végéig használhatja jelenlegi motorpartnere, a Honda erőforrásait.

 

Mint ismert, a csapatok múlt csütörtökön ültek össze, hogy megvitassanak néhány kulcsfontosságú kérdést a jövőt illetően. A fő vitapontot a motorfejlesztések 2022-es befagyasztása jelentette, amelyet a Red Bull szorgalmazott motorszállítója, a Honda kiszállása miatt.

Az osztrák istállónál ugyanis a japán gyártó távozása ellenére tovább kívánják használni az erőforrásait, azonban a fejlesztésre már nem lenne kapacitásuk, így azt szorgalmazták, az eredetileg 2023-ra tervezett fejlesztési stopot egy évvel hozzák előre. Néhány nappal ezelőtt beszámoltunk arról, hogy egybehangzó sajtóértesülések szerint egyöntetű döntés született a fejlesztési stopról, vagyis a Red Bullnál fellélegezhetnek, és pont kerülhet a jövőbeli motorpartnerükkel kapcsolatos ügyének a végére.

Nemrégi ugyanis bejelentették, hogy sikerült megállapodniuk a Hondával, amelynek értelmében 2024 végéig használhatják a japánok erőforrásait. A megegyezés természetesen a Red Bull fiókcsapatára, az AlphaTaurira is vonatkozik.

Az erőforrásokkal kapcsolatos feladatokra kialakítanak egy részleget az osztrák istálló Milton Keynes-i gyárában. Azt egyelőre nem jelentették be, hogy 2022-től milyen néven használják tovább a Honda-motorokat, de könnyen lehet, hogy ismét az egyik szponzoruk neve szerepel a motorpartnerüké helyett a Red Bull teljes nevében. Erre legutóbb akkor került sor, amikor Red Bull-TAG Heuerként indultak a Formula–1-ben 2016-ban és 2017-ben.

Legfrissebb hírek

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
19 órája

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55
Ezek is érdekelhetik