F1: ezen a három hétvégén rendezhetnek idén sprintfutamot

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.02.09. 15:40
null
Monza az egyik lehetséges helyszín, ahol 2021-ben két versenyt is rendezhetnek egy hétvégén (Fotó: AFP)
Csütörtökön szavaznak a Formula–1-es csapatok néhány fontos dologról, többek között a szombati sprintfutamok idei bevetéséről. Ha az ötletre igent mondanak a csapatok, idén valószínűleg három versenyhétvégén látnánk a szokásos egy helyett két futamot.

 

Izgalmas napok előtt áll a Formula–1, ugyanis ezen a héten csütörtökön összeülnek a csapatok, hogy megvitassanak néhány fontos dolgot a jövővel kapcsolatban. Többek között dönthetnek a motorfejlesztésék befagyasztásáról, amit a Red Bull vetett fel motorszállítója, a Honda kiszállása miatt.

A másik fontos kérdés a Liberty Media által már egy ideje fontolgatott szombati sprintfutamok ötlete. Bár a csapatok az elmúlt két évben ezt három hasonló szavazáson is egyértelműen ellenezték, Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója az elmúlt napokban újra előrukkolt az ötlettel.

Azt leszögezte, hogy a szintén ellenzett fordított rajtrácsról a sorozat vezetősége is lemondott, ám azt szeretnék elérni, hogy idén három versenyhétvégén kipróbálhassák a sprintversenyeket. A hírek szerint a szombati, a normál futamoknál rövidebb viadalokra a montreali, a monzai és az interlagosi versenyhétvégén kerülne sor. Ez természetesen kissé átírná a 2021-re amúgy is módosított hétvégi programot, hiszen a kvalifikációt ezeken a hétvégékén szombat helyett pénteken rendeznék meg.

Az időmérő a sprintfutamok rajtsorrendjéről döntene, a vasárnapi versenyeken pedig a szombati viadalok végeredménye alapján állnának fel a rajtrácsra a versenyzők. Egyéb kérdéseket is megvitatnának a csapatokkal ezzel a témával kapcsolatban – például arról is dönthetnek, hogy a sprintfutamokon osszanak-e pontokat a legeredményesebb versenyzőknek, vagy hogy milyen szabályokat alkalmazzanak a gumikkal kapcsolatban.

Amennyiben a szombati versenynek zöld utat kapnak a csapatoktól, s az idei „próbaversenyek” is elnyerik a rajongók tetszését, 2022-től egyre több hétvégén rendeznének ilyen viadalokat.

 

Legfrissebb hírek

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
18 órája

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
2025.10.20. 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
2025.10.20. 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37
Ezek is érdekelhetik