F1: Ez mind a show része – Ecclestone Hamilton új szerződéséről

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.18. 14:42
null
Ecclestone úgy véli, megegyezik egymással Hamilton és a Mercedes (Fotó: AFP)
A Formula–1 korábbi vezetője úgy véli, Lewis Hamilton hamarosan aláírja az új szerződését a Mercedesszel, csupán azért várnak még mindig a bejelentéssel, hogy még nagyobb érdeklődés övezze a hétszeres világbajnok jövőjének alakulását.

 

A napokban nagy port kavart a sajtóban Eddie Jordan nyilatkozata, miszerint a Mercedesnél nem szabadna hagyni, hogy Lewis Hamilton diktálja a feltételeket az új szerződésével kapcsolatban. A korábbi F1-es csapatfőnök elárulta, hogy tudomása szerint azért nem sikerült még megegyeznie a két félnek, mert a hétszeres világbajnok túl nagy összeget szabott meg a fizetéséről, mint amennyit az anyavállalat Daimler hajlandó lenne fizetni neki.

Jordan azt is elmondta, hogy a vezetőség helyében ő már rég „ajtót mutatott volna” Hamiltonnak, hiszen ő is azt vallja, amit Bernie Ecclestone, vagyis hogy senki sem pótolhatatlan egy csapatnál. Hamilton elhúzódó szerződéshosszabbításával kapcsolatban magát Ecclestone-t is megkérdezték.

„Ez mind a show része – mondta a sorozat korábbi vezetője a svájci Blick című lapnak. Azért csinálják, hogy Lewis még ezekben a nehéz hetekben is a címlapokon maradjon.”

A Formula–1 2021-es idénye bő két hónap múlva veszi kezdetét Bahreinben, s egyedül Hamilton helye nem biztos még a mezőnyben.

Legfrissebb hírek

F1 75: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban

F1
20 órája

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
2025.06.17. 20:13

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2025.06.16. 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2025.06.16. 03:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
2025.06.16. 00:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Lawson és Gasly is csak a bokszutcából indul Montrealban

F1
2025.06.15. 19:34
Ezek is érdekelhetik