F1: Domenicali nem biztos Hamilton maradásában

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.01.21. 10:02
null
Hamilton még mindig nem írta alá a szerződéshosszabbítást (Fotó: AFP)
A Formula–1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali kijelentette, egyáltalán nem biztos benne, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton rajthoz áll a 2021-es idényben.

 

Mint ismert, Lewis Hamilton szerződése a tavalyi év végén járt le a Mercedesszel, s bár a felek megkezdték a tárgyalásokat, továbbra sem jutottak egyezségre, így a hétszeres világbajnok egyelőre nem rendelkezik érvényes szerződéssel a jelen állás szerint a március 28-i hétvégén elrajtoló 2021-es idényre.

A Formula–1 vezérigazgatói posztját az idei évtől betöltő Stefano Domenicali még decemberben beszélt a brittel, azonban Hamilton akkor nem árulta el, hogyan tervezi a folytatást.

Még karácsony környékén beszéltünk egymással. Készül, de azt nem árulta el, hogy aláírja-e a szerződéshosszabbítást. Egyrészről nagyszerű lehetőség áll előtte a sport szempontjából, hiszen új rekordokat állíthat fel. Másrészről továbbra is olyan szerepet tölthet be, ami túlszárnyalja a sport kereteit, és ezt folytathatja más területeken a jövőben is. Egy dolog bajnoknak lenni, és egy másik véghez vinni mindezt mást szinteken. Meggyőződésem, és mint érdekelt fél remélem is, hogy minden gyorsan megoldható" – osztotta meg az olasz kiadású Sky Sportsnak adott nyilatkozatában a Ferrari volt csapatfőnöke.

Legfrissebb hírek

F1, Spanyol Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
23 perce

Norris nyitott az élen Verstappen és Hamilton előtt Spanyolországban

F1
3 órája

Valóban változást hoz a spanyolországi szigorítás? Mire alapozza a Ferrari a reményeit?

F1
Tegnap, 15:16

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
2025.05.28. 08:41

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
2025.05.27. 12:17

Norris: A gyermekeim egy napon mindenkinek elmondhatják, hogy nyertem Monacóban

F1
2025.05.26. 19:48
Ezek is érdekelhetik