F1: Button érkezése ráijesztett a Williams egyik versenyzőjére

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.23. 15:19
null
Nem kell aggódniuk a jelenlegi versenyzőknek, Button már nem tör a babérjaikra (Fotó: AFP)
Attól tartott George Russell, hogy a 2009-es világbajnok, Jenson Button versenyzőként csatlakozik a Williams-istállóhoz – legalábbis ezzel viccelődött Twitter-oldalán a grove-iak jelenlegi pilótája.

 

Mint ismert, Jenson Button az idei szezontól tanácsadóként segíti korábbi csapata, a Williams munkáját. A 2009-es világbajnok „visszatérését” a brit istálló versenyzői sem hagyták szó nélkül – George Russell például azzal viccelődött a közösségi médiában, hogy attól félt, a honfitársa elveszi a munkáját.

Persze hamar rájött, hogy Button nem versenyzőként, hanem egyéb szerepkörben tér vissza az első F1-es csapatához, ennek pedig Russell már sokkal jobban örült.

„Megijesztettél egy pillanatra, JB! Üdvözlünk újra itt, haver, már várom, hogy veled dolgozhassak” – írta brit versenyző a Twitter-oldalán.

 


 

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
Tegnap, 13:23

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
Tegnap, 11:52

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
Tegnap, 10:21

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
2025.10.19. 23:57

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
2025.10.19. 22:39

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
2025.10.19. 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik