F1: Ássuk elő a régi, normális szívómotorokat – Ecclestone

Vágólapra másolva!
2021.01.06. 14:42
null
Bernie Ecclestone szerint az autóiparnak kell alkalmazkodnia az F1-hez (Fotó: AFP)
Bernie Ecclestone, a Formula–1 korábbi első embere tisztában van azzal, hogy a királykategóriának is alkalmazkodnia kell a környezetvédelemmel kapcsolatos törekvésekhez, ám ő személy szerint néhány évig még a sokak által kedvelt szívómotorokat használná a jelenlegi hibrid erőforrásokkal szemben.

 

A Formula–1-ben 2014-ben kezdődött meg a „hibridéra”, azóta V6-os erőforrások hajtják az autókat. Kezdetben rengeteg kritika érte ezeket, hiszen a hangjuk nem volt éppen olyan, mint a korábbi motoroké. A jelenleg hatályban lévő megállapodás szerint azonban 2026-ig mindenképp V6-os erőforrásokat használnak a királykategóriában, és addig döntenek arról, hogy mi legyen ezt követően.

Bernie Ecclestone a Motor Sport Magazine-nak azonban nemrég elárulta, hogy ha rajta múlna, visszahozná a sokak által kedvelt szívómotorokat legalább addig, amíg kitalálják, hogy a jövőben esetleg a Formula–1-es autók is teljesen elektromosak legyenek-e.

„Megjárhatom, amiért ezt mondom, de ássuk elő a régi, normális szívómotorokat – mondta az F1 korábbi vezetője. – Azokat mindenki ismeri, alacsonyabbak lennének a költségek, és újra hangosak lennének az autók. Használnák őket még öt évig, amíg kitalálják, hogy milyenek legyenek az erőforrások a jövőben. Az F1-nek nem kell megfelelnie az autóiparnak. Az emberek elfelejtik, hogy az F1 a szórakoztatóiparban van, és ha abbahagyod a szórakoztatást, akkor nem tudsz üzleteket kötni sem.”

„A jövőben sok változás lesz a világon. Mindenki elektromos autókkal közlekedik majd, és ezt a politikusok is látják, emiatt pedig nem lehet majd benzines autókat vásárolni. Az emberek majd azt akarják, hogy az F1-es autók is elektromos legyenek, emiatt pedig az autógyártók is leállnak a benzines vagy diesel autók gyártásával néhány éven belül” – tette hozzá Ecclestone.

Legfrissebb hírek

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
13 órája

A Ferrari megkörnyékezte Hornert – sajtóhír

F1
15 órája

„Bizonyos csapatok túl sokáig profitáltak a rugalmas szárnyakból” – Jos Verstappen várja a szigorításokat

F1
2025.05.27. 22:16

„Magas szinten versenyzek” – Alonso nyolc nagydíj után is pont nélkül áll

F1
2025.05.27. 12:17

Norris: A gyermekeim egy napon mindenkinek elmondhatják, hogy nyertem Monacóban

F1
2025.05.26. 19:48

Csaknem 16 millió euróért kelt el Michael Schumacher 2001-es Ferrarija

F1
2025.05.26. 14:21

„Haragszol rám?” – kérdezte Hamilton a versenymérnökétől, de válasz már nem érkezett

F1
2025.05.26. 11:40

„Norris unalmas versenyt nyert” – lapszemle a Monacói Nagydíj után

F1
2025.05.26. 11:33
Ezek is érdekelhetik