F1: Nehéz első év vár Mick Schumacherre – Binotto

Vágólapra másolva!
2020.12.30. 15:56
null
Schumacher rendre a második évében teljesített jól az alsóbb kategóriákban (Fotó: Twitter/SchumacherMick)
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto arra számít, hogy Mick Schumacherre nehéz első év vár a Formula–1-ben.

 

Mint ismert, a Haas két újonc versenyzővel, köztük a Ferrari akadémiáját erősítő Mick Schumacherrel vág neki a 2021-es idénynek. A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher fia az alsóbb kategóriákban rendre a második évében teljesített jól, a Formula–3-as, illetve a Formula–2-es bajnoki címet is a második idényében szerezte meg. A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto pontosan emiatt arra számít, hogy a királykategóriában is nehéz lesz a kezdet a német pilóta számára.

Nehéz első év vár Mickre. Ha megnézzük, a múltban az F3-ban és az F2-ben is a második idényében nyújtotta a legjobbját, míg Charles (Leclerc) az első pillanattól fogva nagyon gyors volt mindig. Mick az első és a második idénye elején rengeteget tanul, majd a másodikban, annak is inkább a második felében válik igazán erőssé. Pontosan ezért nagyon fontos neki, hogy két idényt kap, de úgy hiszem, már a második évében is sokat fog fejlődni az elsőhöz képest" – kezdte a svájci, majd kiemelte, versenyzői programjuk nemcsak arra készíti fel a pilótákat, hogy helytálljanak a Formula–1-ben, hanem arra is, hogy egy napon magukra ölthessék a Ferrari felszerelését.

A Ferrari-akadémia célja nemcsak az, hogy felkészítse a versenyzőket az F1-re, hanem az is, hogy felkészítse őket arra, hogy egy napon elfoglalhassák a Ferrari ülését – jelentette ki, s ezt követően kitért arra is, pontosan mit vár a némettől. – Amikor a Formula–1-be lépsz, nem köthetsz ki azonnal a vörös autóban, hiszen nem lenne elég tapasztalatod, és túl nagy lenne a felelősség. Szerintem Mick bizonyítani fogja a gyorsaságát az időmérőn és a versenyen is, de ezenkívül leginkább azt, hogy mennyire erős a versenytempója, s hogy mennyire kiegyensúlyozottan képes teljesíteni. Carlos (Sainz – a Ferrari jövő évi versenyzője) is nagyon jó ebben. Ő általában előkelőbb helyen végez a futamon, mint ahová az időmérőn kvalifikálta magát. Szóval pontosan erre számítok Micktől is a következő két évben" – tette hozzá Binotto.

Legfrissebb hírek

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
2 órája

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
2 órája

A Formula–1 egyetemén Oscar Piastri a professzor – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
5 órája

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
8 órája

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
19 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
Tegnap, 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
Tegnap, 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
Tegnap, 12:22
Ezek is érdekelhetik