F1: megszületett a döntés Stroll ügyében – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.11.14. 17:45
null
Stroll megtarthatja a pole pozíciót (Fotó: AFP)
Lance Stroll pályafutása első pole pozícióját szerezte meg az F1-es Török Nagydíj időmérőjén, ám sokáig nem lehetett biztos abban, hogy megtarthatja az elsőségét, hiszen vizsgálták a kvalifikációt követően. A kanadai azonban megnyugodhat, a sportfelügyelők nem találták vétkesnek, így vasárnap ő várhatja az élről a piros lámpák kialvását.

 

Mint ismert, az őrült isztambuli időmérőt követően több versenyzőt, köztük a pole pozíciót jegyző Lance Stroll is beidézték a sportfelügyelők. A kanadait azért vizsgálták, mert a kvalifikáció utolsó szakaszában, az elsőséget érő körén abszolút legjobb részidőt ért el úgy, hogy csapattársa, Sergio Pérez hibája okán sárga zászlós figyelmeztetés volt érvényben a 7-es kanyarnál.

A sportfelügyelők a versenyző meghallgatása és a telemetriai adatok átnézése után úgy határoztak, Stroll nem vétett a szabályok ellen, aminek értelmében megtarthatja a pole pozíciót.

A kanadaival ellentétben Carlos Sainz Jr.-t vétkesnek találták, a spanyol három rajthelyes büntetést kapott Pérez feltartásáért. A spanyolhoz hasonlóan csapattársát, Lando Norrist is szankcionálták, a fiatal brit versenyző 5 rajthelyes hátrasorolásban részesült azért, mert nem lassított le kellően a sárga zászlós korlátozás alatt.

 

TÖRÖK NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lance Stroll kanadai Racing Point-Mercedes 1:47.765 átlag: 178.321 km/ó
2. Max Verstappen holland Red Bull-Honda 1:48.055 0.290 mp h.
3. Sergio Pérez mexikói Racing Point-Mercedes 1:49.321 1.556
4. Alexander Albon thaiföldi Red Bull-Honda 1:50.448 2.683
5. Daniel Ricciardo ausztrál Renault 1:51.595 3.830
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:52.560 4.795
7. Esteban Ocon francia Renault 1:52.622 4.857
8. Kimi Räikkönen finn Alfa Romeo-Ferrari 1:52.745 4.980
9. Valtteri Bottas finn Mercedes 1:53.258 5.493
10. Antonio Giovinazzi olasz Alfa Romeo-Ferrari 1:57.226 9.461
11. Lando Norris* brit McLaren-Renault 1:54.945 4.652
12. Sebastian Vettel német Ferrari 1:55.169 4.876
13. Carlos Sainz** spanyol McLaren-Renault 1:55.410 5.117
14. Charles Leclerc monacói Ferrari 1:56.696 6.403
15. Pierre Gasly francia AlphaTauri-Honda 1:58.556 8.263
16. Kevin Magnussen dán Haas-Ferrari 2:08.007 10.522
17. Danyiil Kvjat orosz AlphaTauri-Honda 2:09.070 11.585
18. George Russell*** brit Williams-Mercedes 2:10.017 12.532
19. Romain Grosjean francia Haas-Ferrari 2:12.909 15.424
20. Nicholas Latifi kanadai Williams-Mercedes 2:21.611 24.126

*5 rajthelyes büntetés a sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt

**3 rajthelyes büntetés feltartásért

**motorbüntetés miatt a mezőny végére sorolják vissza

Legfrissebb hírek

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
6 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
12 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
Tegnap, 19:13

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
Tegnap, 13:40

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
Tegnap, 13:11

A Formula–1 egyetemén Oscar Piastri a professzor – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
Tegnap, 10:51

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
2025.07.27. 20:02

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
2025.07.27. 14:33
Ezek is érdekelhetik