F1: mégsem lehetnek nézők a hétvégén Imolában

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2020.10.28. 17:32
A tervekkel ellentétben mégsem lehetnek nézők a hétvégi a Formula-1-es Emilia Romagna Nagydíjon.

A szervezők korábban arra kaptak engedélyt, hogy körülbelül 13 ezer szurkoló kilátogathat a versenyre, a koronavírus-járvány újabb rohamos terjedése miatt azonban az olasz kormány úgy döntött, zárt kapus lesz a viadal.

A versenyhétvégét a pandémia miatt már „megvágták”, hiszen a szokásos pénteki szabadedzéseket nem rendezik meg, szombaton egy gyakorló tréningre lesz lehetőségük a pilótáknak az időmérő előtt, a világbajnoki sorozat 13. futamára vasárnap kerül sor.

Imolában, ahol 2006 óta először rendeznek futamot, a Mercedes sorozatban hetedik konstruktőri világbajnoki címét nyerheti meg.

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
6 órája

A Red Bull Norrist szerette volna hátráltatni, büntetést kapott az austini verseny után

F1
7 órája

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen nem hagyta magát lefékezni az amerikai hőségben

F1
9 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
19 órája

Verstappen magabiztos győzelmet aratott Austinban; zárul az olló a bajnokságban

F1
20 órája

„Nyerni akarok, utálok a dobogó második vagy harmadik fokán állni” – Norris hadüzenetet küldött az austini verseny előtt

F1
Tegnap, 11:36

Verstappen egyelőre megállíthatatlan Austinban; Piastri hatodik az időmérőn

F1
2025.10.18. 22:37

Stroll rajtbüntetést kapott az austini sprintidőmérő után – hivatalos

F1
2025.10.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik