F1: Nem érzem veszélyben a pozíciómat – Binotto

Vágólapra másolva!
2020.07.18. 10:14
null
Binotto nyugodt maradt a sajtóban napvilágot látott találgatások ellenére is (Fotó: AFP)
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto úgy nyilatkozott, hogy szerinte megtarthatja a helyét, miután a sajtóban az a hír kezdett terjedni, hogy meg vannak számlálva a napjai.

 

Az olasz csapat a vártnál is rosszabbul kezdte az évet, ráadásul a második futamon két versenyzője is összeütközött egymással, ami kettős kieséshez vezetett. Ezt követően kezdett el terjedni az olasz sajtóban az a hír, mely szerint a maranellóiaknál 2019-ben kinevezett csapatfőnök, Mattia Binotto napjai meg vannak számlálva, és ha a Ferrari nem lép rövidesen előre, akkor az elnökség kész drasztikus lépéseket tenni. A Corriere della Sera már azt is tudni véli, hogy ha elküldik a svájcit, akkor Antonello Coletta töltheti be a pozícióját.

35. MAGYAR NAGYDÍJ
JÚLIUS 17., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Hamilton 1:16.003
2. szabadedzés: 1. Vettel 1:40.464
JÚLIUS 18., SZOMBAT
3. szabadedzés: 12.00–13.00
Időmérő: 15.00–16.00
JÚLIUS 19., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 306.630 km) rajtja: 15.10
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Augusztus 2., 16.10
Brit Nagydíj
Augusztus 9. 16.10A 70. Évforduló Nagydíja
Augusztus 16., 15.10
Spanyol Nagydíj

Binotto a Magyar Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, tisztában volt azzal is, hogy nem lesz könnyű dolga csapatfőnökként, és később a jövőjével kapcsolatos találgatásokra is nyugodtan reagált, szerinte nincs veszélyben a csapatfőnöki posztja.

„Nem érzem veszélyben a pozíciómat. Teljesen normális, hogy az eredmények alapján ítélnek meg, azonban a Ferrari és a feletteseim is támogatnak. Úgy hiszem, fontos a stabilitás, és tudtuk, hogy ez egy több évet felölelő projekt, mi pedig még mindig az építkezési fázisban tartunk, szóval nem gondolom, hogy negatívan kellene reagálnunk az első rosszabb eredmények után. Én személy szerint nyugodt vagyok, még akkor is, ha csalódottsággal töltenek el az eredmények" – adott választ a Canal+ kérdésére, a Sky Italiának azonban elismerte, lehetnek bizonyos változtatások csapaton belül.

Meg kell értenünk, hogy mi működik és mi nem, hogy jobbá tehessük a dolgokat, így nem kizárt, hogy lesznek változások technikai vagy szervezeti szinten. Még mindig fiatal csapat vagyunk, rengeteg tehetséges és remek ember dolgozik itt, és én teljes mértékben bízom bennük" – tette hozzá.

A Ferrari bár nem hozott komoly fejlesztéseket a Hungaroringre, a pénteken nyújtott teljesítménye bizakodásra adhat okot, és egy sikeresebb hétvége után talán az olasz sajtótól érkező nyomás is csökkenhet a csapaton.

Legfrissebb hírek

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
10 órája

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
12 órája

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
2025.07.08. 14:34

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
2025.07.07. 14:38

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
2025.07.07. 13:08

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
2025.07.07. 12:10

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.07.07. 10:18
Ezek is érdekelhetik