F1: a 2020-as autójával tesztel a Racing Point

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.06.11. 14:01
null
Lance Stroll Silverstone-ban körözhet (Fotó: AFP)
A Racing Point jövő héten Silverstone-ban vesz részt egy filmforgatási napon, melynek keretein belül az idei autójával hajthat pályára a 2020-as idényrajt előtt.

 

Mint beszámoltunk róla, több csapat és versenyző is teszteléssel készül a július 5-i spielbergi idényrajtra: a Mercedes kedden Valtteri Bottasszal, majd szerdán Lewis Hamiltonnal körözött Silverstone-ban, míg a Ferrari Fioranóban tervez pályára hajtani, de gokartba pattant Lando Norris és Charles Leclerc is.

A szabályok szerint a csapatok legalább kétéves konstrukcióval tesztelhetnek, így a német és az olasz gárda is a 2018-as konstrukciót jelölte ki, nem úgy, mint a Racing Point, amely alakulat a 2020-as autójával hajt pályára, igaz, valódi tesztelésre nem igazán lesz alkalma.

Ugyanis az FIA lehetővé teszi, hogy a csapatok adott idényben kétszer filmforgatási napot tartsanak az aktuális gépükkel, azonban ezen esemény keretein belül maximum 100 kilométert tehetnek meg, méghozzá a Pirelli tesztgumijain.

A Racing Point februárban már felhasznált egy ilyen napot, és a tervek szerint június 17-én Silverstone-ban újra visszatér a pályára az RP20-assal, a volán mögött Lance Stroll foglalhat helyet.

Legfrissebb hírek

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
10 órája

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
Tegnap, 14:59

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
2025.07.11. 11:40

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
2025.07.10. 16:21

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
2025.07.09. 13:41

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
2025.07.09. 11:37

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
2025.07.08. 14:34
Ezek is érdekelhetik