F1: Nézők nélkül rosszabb lesz, mint egy tesztnap – Hamilton

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.05.09. 17:05
null
Ez idén biztosan nem ismétlődik meg (Fotó: AFP)
A hatszoros világbajnok Lewis Hamilton már nagyon hiányolja a versenyzést, de úgy érzi, a zárt kapuk mögött rendezendő futamok rosszabbak lesznek, mint egy tesztnap.

 

A koronavírus-járvány miatt alig két órával az első tervezett szabadedzés előtt lefújták az idénynyitót, s azóta további kilenc versenyt töröltek vagy halasztottak el. Jelen állás szerint a július 5-i Osztrák Nagydíjjal veheti kezdetét a 2020-as kiírás, és az első helyszíneken biztosan zárt kapuk mögött tartják meg a futamokat. Lewis Hamilton többször is írt már arról a közösségi felületein, mennyire hiányzik neki a száguldás, de nemrégiben elmondta, vegyes érzései vannak, és úgy véli, nézők nélkül versenyezni rosszabb lesz, mint tesztelni.

Bárhova is megyünk a világban, minél több rajongó látogat ki egy nagydíjra, annál jobb a hangulat. Ezért olyan népszerű Silverstone és Monza. Szóval nagy ürességet fogok érezni. Azonban nagyszerű látni, hogy mennyi üzenetet kapok olyan emberektől, akik szenvednek amiatt, hogy nem nézhetnek sporteseményeket. Ez is megmutatja, mennyire fontos szerepet tölt be a sport az emberek életében. Összehoz bennünket, izgalmas és magával ragadó. Azt nem tudom, hogy így mennyire lesz izgalmas a tévében, de a semminél biztosan jobb lesz majd."

„Számunkra viszont olyan lesz nézők nélkül, mint egy tesztnap, valószínűleg annál is rosszabb, legalábbis ha azt nézzük, hogy a tesztekre azért kilátogatnak páran, míg most senki sem lesz sehol, és csak üres lelátókat látsz mindenhol" – magyarázta, majd visszatekintett arra, hogyan élte meg az elhalasztott idénynyitót.

Bár csütörtökön kifejtettem a véleményemet arról, hogy egyáltalán a helyszínen kellene-e lennünk, attól bennem volt az izgalom, hogy végre autóba ülhetek, így másnap reggel szürreális volt arra ébredni, hogy mégsem versenyzünk. Nem nagyon tudtuk, mi lesz majd, lement az első, majd a második szabadedzés ideje, aztán az időmérőé is, én pedig végig ott voltam a hétvégén" – emlékezett vissza a brit.

Hamilton emellett kifejtette, hogy azért is bánja, hogy így alakultak a dolgok, mert minden eddiginél felkészültebbnek érezte magát az idényre, és nehezen éli meg, hogy ilyen sok ideje nem ülhetett már autóba. Azt azonban előrebocsátotta, nem csatlakozik semmilyen online futamhoz, mert egyszerűen nem érdekli.

Szoktam játszani, de nem érdekelnek ezek a versenyek. Látom, hogy pár pilóta játszik, énazonbannem szeretem ezeket a játékokat. Én a Gran Turismo videojátékon nőttem fel, és akkoriban nagyon sok időt fektettem bele. Aztán sok éven keresztül együtt is működtem velük, ami hihetetlenül király volt. Mostanában Pierre-rel (Gasly) és Charles-lal (Leclerc) játszottam Call of Dutyt, és elég jó, hogy sokakkal kapcsolatba tudsz lépni most is" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
17 órája

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
2025.07.11. 11:40

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
2025.07.10. 16:21

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
2025.07.09. 13:41

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
2025.07.09. 11:37

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
2025.07.08. 14:34

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39
Ezek is érdekelhetik