F1: Vettel visszautasította a Ferrari ajánlatát, több pénzt akar – sajtóhír

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.04.21. 11:12
null
Vettel nem elégedett a Ferrari által kínáltakkal (Fotó: AFP)
Olasz sajtóértesülések szerint Sebastian Vettel visszautasította a Ferrari ajánlatát, és magasabb fizetést, illetve több évre szóló szerződést szeretne.

 

Mint arról beszámoltunk, az olasz Sky Sports értesülései szerint a Ferrari nem sokkal az elhalasztott Ausztrál Nagydíjat követően ajánlatot tett a 2020 végéig érvényes szerződéssel rendelkező Sebastian Vettelnek. Bár a hírek szerint a maranellóiak kevesebb fizetést és egyéves hosszabbítást kínáltak, úgy tűnt, hamarosan megszülethet a megegyezés, hiszen a csapat és a versenyző is kijelentette, egymással képzelik el a folytatást, Vettel ráadásul azt is elmondta, számára nem fontos a pénz, az elsődleges, hogy jól érezze magát.

A La Gazzetta dello Sport információi szerint azonban a négyszeres világbajnok nem elégedett a Ferrari ajánlatával, és mindenképpen legalább két évre szóló kontraktust írna alá, továbbá fizetését is a mostani szint körül tartaná, ami hozzávetőlegesen 40 millió eurót jelentene – olasz sajtóhírek szerint a maranellóiak 12 millió eurót ajánlottak a pilótának.

A tárgyaló felek közül mindenképpen a csapat van kedvezőbb helyzetben, hiszen több jelentkező közül is választhat, míg Vettel számára nincs túl sok jól kecsegtető opció. A Ferrari listáján többek között Carlos Sainz Jr., Antonio Giovinazzi és Daniel Ricciardo neve is szerepel, de a hatszoros világbajnok Lewis Hamiltont is szóba hozták már az olaszokkal, igaz, a brit versenyző a találgatásokra reagálva megerősítette, számára nem a Ferrari, hanem a Mercedes az álmai csapata.

Vettel jövőjével kapcsolatban a sorozatot több évtizeden át irányító Bernie Ecclestone elmondta, a pilóta helyében visszavonulna vagy csapatot váltana, és azt is hozzátette, a folytatás esetén a McLaren jó választás lehet.

Legfrissebb hírek

F1 75: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep

F1
18 órája

Horner a Ferrari vagy az Alpine élén tér vissza? Verstappen továbbra is a Mercedes felé tart?

F1
2025.07.11. 12:17

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
2025.07.11. 11:40

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
2025.07.10. 16:21

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
2025.07.09. 13:41

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
2025.07.09. 11:37

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
2025.07.08. 14:34

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39
Ezek is érdekelhetik